Farkas Réka
Múlt héten ünnepelte száznapos születésnapját a második Ponta-kormány, s bizony a mérleg lelkesedésre vagy bizakodásra nem ad sok okot, mi több, szembeötlő: ugyanazt teszik (vagy éppen nem teszik), mint az általuk oly sokat ostorozott Boc-kabinet. Kivárnak, hátha megoldódnak a dolgok maguktól.
Egy évvel ezelőtt váratlan hatalomra kerülése után azzal mentegette magát a Szociál-Liberális Szövetség, hogy mandátumuk csak ideiglenes, a költségvetést a megbukott demokrata-liberálisok tákolták össze, kezük-lábuk kötve, nagy terveiket, az országot mentő intézkedéseiket majd megválasztásuk után valósítják meg. Decemberben sikerült nem is egyszerű, de kétharmados többségre szert tenniük, mégis tetten érhető ugyanaz a tétovázás, mint korábban. Kormányprogramjukban szerepel ugyan, ám jóformán semmit sem hallani már az adók, például a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentéséről, az áfa esetében inkább azt elemzik, miért nem lehetséges apasztása, beruházások alig vannak, hisz nincs pénz, és a vállalkozói világ kezdeti bizalmát is sikerült elveszíteniük. S bár valós politikai hatalmuk van, konkrét lépésre nem szánják el magukat, mindenről vitát indítanak, naponta jelennek meg új elképzelések az egészségügy vagy az oktatás reformjáról, a közigazgatás átszervezéséről, az alkotmány módosításáról, de még elkészült tervekkel sem állnak elő, csak ötletelés folyik. Akárcsak elődeik, Pontáék is az EU-s alapokban reménykednek, abból fedeznék a beruházásokat, ígérik, gyorsítják a pénzek lehívását, de a valóságban alig történik valami. Ez évre 6,5 milliárd euró lehívását ígérték, de ha marad az első három hónap üteme, 2013 végéig nem utalnak át egymilliárd eurónál többet Brüsszelből.
Szakértők szerint a Ponta-kormány részben a Valutaalap foglya, a pénzintézetek nem engedik kibontakozni, s ezzel magyarázható, hogy ugyanazt teszi, mint elődje. A kétharmados többség feljogosítaná őket, de nem mernek szembemenni a Valutaalappal, s amit engednének a világ pénzügyérei, az meg a szociáldemokrata-liberális nézetkülönbségek miatt nem valósulhat meg, a két tábor gyanakodva szemléli egymást, döntéseket egyik sem mer hozni, tartanak a koalíció felbomlásától.
Románia tehát ott áll, ahol a part szakad, jóformán nem is kormányozzák, csak a tehetetlenségi erő viszi előre. S félő, ha bátorságot merítenek és belelendülnek majd egy-egy dolog, például a közigazgatási átszervezés megvalósításába, akkor még rosszabbul járunk. Szakértelmük is botcsinálta, s nem nagyobb, mint mostani toporgó bátorságuk. Addig örüljünk, amíg nem szánják cselekvésre magukat.
