Az ország érdekeit nem vélt ellenségektől kellene védelmezni, hanem a valósoktól: a tolvajlástól, a mindent behálózó korrupciótól, az állam vagyonát aprópénzre váltóktól, környezetünk rombolóitól, a vállalkozásokat és adófizetőket kizsigerelőktől.
Ha jó hazafiak lennének a kormányzók, akkor például nem lehajtott fővel, szolgamód fogadnák el nemzetközi pénzintézetek legválogatottabb feltételeit. Nem tűrnék szó nélkül, hogy a romániai gazda kevesebb támogatást kapjon, mint a jóval fejlettebb országban dolgozó mezőgazdász. Érdekelné őket, hogy átgondolatlan intézkedéseikkel újfent bizonytalanságot és káoszt idéznek elő az egészségügyi rendszerben. Amelyről gondoskodni, amelyet megfelelően igazgatni az állam egyik alapvető funkciója lenne – adólejeink fejében. Ha valóban az ország gyarapodását tartanák szem előtt, akkor talán megtanulnák becsülni és értékelni mindazt, ami adott. Akkor jó gazda módjára fejlesztenék az állami tulajdonban levő energetikai cégeket, tudván: századunk egyik legnagyobb kincse az energia, biztonságot és anyagi hasznot jelent, ha saját kézben tartják. Akkor talán nem akarnák ócskavasáron értékesíteni a vasúti teherszállítást a sokak számára lassan már szitokszóvá vált privatizáció ürügyén. Azt is észrevehetnék: megfelelő irányítással versenyképes lehetne egy másik stratégiai vállalat, a posta is, és nem az a megoldás, hogy még jobban lezüllesztik azt, burkolt tömeges elbocsátásokhoz folyamodva, felszámolva vidéki postahivatalokat, lehetetlen helyzetbe hozva alkalmazottak ezreit, még inkább elzárva a világtól falun élők millióit.
Ha patrióta kormánya volna Romániá­nak, esetleg azt is belátná: alapvető érdeke, hogy az itt élő, közel másfél millió magyar otthon érezze magát, mert az csak az ország javára válik.
De nincs ilyen Bukarestben. Van csak szűnni nem akaró fanarióta uralom…