Egyike a legkorábban, olykor már a szelídebb február végi napokban megjelenő növényeknek a gyönyörű bíborrózsaszín virágait mutogató alacsony cserje, a farkasboroszlán (Daphne mezereum L.). Nos, csak illatát lopjuk magunkba, óvakodjunk akár az érintésétől is, mert valamennyi része mérgező (áltermését a madarak szívesen fogyasztják, a termés kárminvörös húsa némely szakírók szerint nem mérgező, kipróbálni azért nem ajánlom.) A diterpén észtereket tartalmazó növény kérgét ugyan régebb reumás fájdalmak enyhítésére használták, de ma ilyen felhasználását nem ajánlják. Véletlen érintkezéssel vagy az emész­tő­rend­sze­rünkbe jutva előre megjósolhatatlan, égető érzéssel járó véres hasmenést, gör­csöket, bénulást, vesekárosodást okoz­hat. Már 10–12 bogyó (a legkorszerűbb gyógynövény-határozó sze­rint) akár egy felnőtt halálát is okozhatja. A gyógyszeripar mégis hasz­nosítja bőrbetegségek, ekcémák, övsömör elleni gyógy­szerek gyártására.
Még a levelek megjelenése előtt virágzik, részben forrt négy sziromlevelű piros virágait kedvelik a méhek. E virágok közvetlenül a hajtáson ülnek, a tavalyi levelek hónaljában hármas-négyes csoportban. Mindkét végükön kihegyezett, lándzsaszerű levelei a bogyós áltermések megjelenésével együtt fakadnak ki, és igen rövid nyéllel ülnek a barnás kérgű hajtásokon.
A növény nemzetségét Linné a görög mitológiából ismert Daphné nimfáról nevezte el. Daphnét Apollón imádta, ám ő menekült előle. Amikor a napisten Apollón már-már utolérte, Daphnét Zeus növénnyé változtatta. Azóta Apollón e növény leveléből készített koszorút visel a fején (valószínű, hogy a nemes babér – Laurus nobilis – volt a történet tényleges szereplője; a nemes babér nem rokon a farkasboroszlánnal, a babér fekete termése ehető és levele ismert fűszer, nálunk is meghonosodott dísznövény).