A 2007—2008-as női kosárlabda-bajnokság meglepetéscsapata, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen gárdája dobogós helyen fejezte be a pontvadászat őszi idényét.
A Váncsa Kató vezette gárda kilenc győzelemmel és két vereséggel a listavezető Arad mögött a második helyen zárta a szezon első felét. Tizenhat év után győzelemmel tért vissza a román női kosárlabda élvonalába a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen ISK, amely nyitófordulójában egyszerűen lesöpörte a pályáról a három amerikait is felvonultató Nagyváradot. A találkozó érdekessége az volt, hogy a szentgyörgyi csapat színeiben pályára lépett Ambrus Erzsébet is. A megyeszékhelyi gárda az első idegenbeli mérkőzést is simán hozta, Vassék néha akadozó, de fölényes játékkal Bukarestben ütötték ki a Rapidot. Drámai végkimenetelű csatában maradt alul a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen ISK az Araddal szemben. A lányok annak ellenére veszítették el a mérkőzést, hogy azt majdnem teljes egészében uralták, és remek játékkal rukkoltak elő. Talán a túlzott győzni akarás miatt kaptak ki a szentgyörgyi kosarasok, akik a hajrában, annak ellenére, hogy jól védekeztek, nem tudták értékesíteni a kínálkozó lehetőségeket. Alexandria ellen egy újabb őrült véghajrájú meccset vesztettek el Váncsa Kató tanítványai, akiket mind fizikailag, mind lelkileg megviselt az előző mérkőzés. A vereséghez talán az is hozzájárult, hogy a Mikes-béli lányoknak négy nap alatt két nagyon kemény ellenféllel kellett megküzdeniük. A Kolozsvár elleni találkozó is igazi kosárlabda-csemegének ígérkezett, a Mikes Kelemen ISK viszont könnyen és fölényesen győzött. Két elvesztett mérkőzés után összeszedték magukat a szentgyörgyi lányok, és egy igazi jó csapathoz híven, hozták a tőlük elvárt jó eredményt. A címvédő Târgovişte nem okozott különösebb fejfájást a háromszéki kosárlabdázóknak, akik egyszerűen lehengerelték az elmúlt nyár folyamán nagyon megtizedelt együttest. A Jászvásár elleni megmérettetést is játszi könnyedséggel nyerte meg a Mikes, s a hat alapjátékos mellett a csapat többi tagja is újból játéklehetőséghez jutott, így pályára léphetett Németh, Kövesdi, Sinka, Bordás, Sándor és Bocskai is. A bukaresti Olimpia elleni meccs újra bebizonyította, hogy együttesünk lassan jól összeforrott egységként tud működni, még akkor is, ha nem egy súlycsoportba való a két szemben álló fél. A dési kiszállás edzőmérkőzés volt, amit Brosovszkyék simán nyertek. Két hazai összecsapással zárta az őszt a Mikes Kelemen ISK, ami két újabb győzelmet hozott. Előbb a Govora kapott ki, majd a fővárosi Sportul Studenţescen volt a sor. Mindkét találkozón szerényen kezdtek lányaink, de miután belelendültek a játékba, megállíthatatlanná vált a csapat. A sikert beárnyékolja az a tény, hogy az ősz két utolsó hazai meccsén a hat tapasztalt alapjátékoson kívül más senki nem lépett pályára, még akkor sem, ha csapatunk rendelkezik még egy-két tehetséges kosárlabdázóval. Játékosaink közül az ősz folyamán Vass volt a legjobb formában, őrá mindig számíthatott Váncsa Kató. Brosovszky, a csapat mágusa nemegyszer kápráztatta el a szentgyörgyi közönséget kosárlabdatudásával, találékonyságával és ügyességével. Toma az őszi idény vége felé kissé elfáradt, az utolsó meccseken pedig sokat hibázott. Ennek ellenére a gyűrű alatt ő volt a legjobb játékosunk, aki rengeteg lepattanót és pontot szerzett csapatunknak. Cazac vitathatatlanul a hárompontosok hercegnője volt, ha jó napot fogott ki, minden egyes próbálkozása kosárral zárult. Tămîrgeanu, illetve Dincă felváltva játszott, és mindig beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Sajnos, a csapat többi tagját nagyon keveset láttuk a pályán, de reméljük, hogy a tavaszi idényben ők is több játéklehetőséget kapnak.
A Mikes Kelemen ISK menedzsere, Rusz István lapunk érdeklődésére a következőket nyilatkozta a lányok őszi teljesítményéről:
— Kilenc győzelem, két vereség, és a bajnokság felénél a második helyen áll a csapat. Ez nagyon jó eredmény.
— Mi nagyon örvendünk ennek a második helynek. Igazából ez remélt második hely, amit Szentgyörgy városa nem várt tőlünk. Ennek ellenére mi reménykedtünk, hogy dobogón zárjuk az őszi idényt, és nagyon szeretnénk, ha a bajnokságot is jó helyen fejeznénk be.
— Az Arad és az Alexandria elleni meccseket is megnyerhettük volna, és akkor talán mi lehetnénk a listavezető csapat... Ezen múlott az első hely?
— A lányok által elvesztett két mérkőzés közül bármelyik nyerhető volt. Ha egy átlagot vonunk le, a két összecsapás kétszer négy negyedéből kétszer háromban mi vezettük, és igazából négy perc alatt veszítettünk el két meccset. Nem kell a múltat siratni, csak a jövőre kell gondolni. Még hosszú a bajnokság, hátravan a rájátszás, és ott kell majd bizonyítanunk.
— Nem nehéz csupán hat kosárlabdázóval végigjátszani egy bajnokságot? Nem fárasztó ez a lányoknak?
— De igen, fárasztó. Igazából Erzsót sajnáljuk a legjobban, hiszen ő lesérült, de most már túl van egy műtéten, és úgy tűnik, hogy februártól újra edzeni fog. És az, hogy hat lányt használunk... Igazából sajnálom is ezt a dolgot, és nagyon remélem, hogy be tudjuk majd bizonyítani azt, a csapat nemcsak hat játékosból áll. Sajnos, nagyon sok gyenge vagy éppen közepesnek mondható együttessel játszottunk idegenben, a gárda többi tagja pedig akkor mindig pályára lépett. Ezt az eredmények is tükrözik. De nagyon reményt keltő az, amikor csak a ,,kicsik" játszottak — a Jászvásár, a Târgovişte vagy éppen a Dés ellen —, mindig nagyon jó mérkőzéseket láthattunk.
— A hazai mérkőzéseken a szentgyörgyi szurkolótábor volt a hatodik játékos a pályán. Miként éltétek meg ezt a dolgot a kispadon?
— Igazából a hatodik, a hetedik, és folytathatnám a felsorolást akár az ezredik játékosig is, hiszen ha tele volt a sportcsarnok, akkor mindig jó hangulat volt a mérkőzésen. Ambrus Erzsébetet kell most idéznem, aki a következőket mondta: Pécsen hatezer ember előtt játszott euroligás meccset, és mindenki szurkolt az akkori csapatának, de neki a megyeszékhelyi ezer ember többet ért, és elmondhatatlan az az érzés, amikor tudja, hogy sepsiszentgyörgyiek szurkolnak neki.
— A téli szünet vége felé közeledünk, megkezdődött a felkészülés a bajnokság második felére?
— Igen, megkezdtük a felkészülési időszakot, és jelen pillanatban a csapat Sugásfürdőn van edzőtáborban, de ettől függetlenül mindennap bejárunk a sportcsarnokba edzeni.
— Voltak kisebb-nagyobb gondok a sportcsarnokban való edzések kapcsán... Megoldódtak a problémák?
— Igen, voltak és vannak kisebb nagyobb afférok, de remélhetőleg az elkövetkező időszakban simábban fognak menni a dolgok. Nagyon reméljük, mindenki ráébred arra, hogy annak a két-három sportágnak, amelynek ott a helye a csarnokban, ott is kell edzenie és játszania. Én most konkrétan a kosárlabda-, a kézilabda- és a futsalegyüttesekre gondolok.
— A hét végén rajtol a kosárlabda Román Kupa, és az egyik tornának városunk ad otthont. A Mikes Kelemen ISK gárdája mellett pályára lép az Alexandria és az Jászvásár. Mit vártok a Román Kupától?
— Január 11-én, 12-én és 13-án kerül sor erre a turnéra, a mérkőzések sorrendje pedig a következő: pénteken — feltehetően hat órától — a Mikes—Jászvásár mérkőzésre kerül sor, szombaton az Alexandria mérkőzik meg a moldvai együttessel, vasárnap pedig a szentgyörgyi lányok lépnek pályára az Alexandria ellen. Hogy mit várunk a Román Kupától? Nagyon szeretnénk döntőt játszani.
Január 26-án rajtol a bajnokság tavaszi idénye, s a Mikes Kelemen ISK a Nagyvárad otthonában lép pályára (az idénynyitó fordulóban a Mikes hazai pályán 82—43-ra verte meg a Nagyváradot). A 12. forduló előtti rangsor: 1. Arad 22 pont, 2. Mikes 20 p., 3. Bukaresti Rapid 19 p., 4. Kolozsvár 18 p. (806—633), 5. Alexandria 18 p. (775—670).
A megyeszékhelyi gárda játékosai és vezetősége köszönettel tartozik a szponzoroknak, hiszen nélkülük nem lehetett volna elérni ezt a fantasztikus eredményt. A támogatók: Sepsiszentgyörgy Városi Tanácsa, Kovászna Megyei Tanács, Spicom, Aluco, Arix, Conico, Vizual, Alisca Vending, Csuri Design, Gercomp, Adoriginal, Kobak, Euro GSM, T3, Bistro, Bástya, Ariadne, Mimy Zup, Tribel, Asiban, Mikes Kelemen Főgimnázium.