El kellett telnie néhány napnak az osztrák Holzindustrie Schweighofer bejelentését követően, hogy a lelkesedés mámorából ébredezve megszólaljanak a kételkedő, majd ellenző hangok is. A miniszterrel, RMDSZ-es megyei tanácselnökkel, szenátorral ékesített lelkes bemutatkozó sajtótájékoztató után mindenkit letaglózott a 150 millió eurós beruházás, ekkora összeget ugyanis senki nem hozott az elmúlt húsz évben megyénkbe, sokan boldogan mosolyogtak a 650 új állás hallatán. Pár nap elteltével azonban ébredezni kezdtek a helyi, kisebb fafeldolgozók, majd a környezetvédők, s utóbb az orvosok is, elrettentő adatokat soroltak megszűnő vállalkozásokról, letarolt erdőkről, asztmát s más betegségeket okozó porról, a Rétyi Nyírt is károsító szennyezésről. Jöttek az újabb és újabb információk az osztrák cég már létező gyárairól, ahol alig hetven-nyolcvanan dolgoznak, s megszólaltak a Hargita megyeiek, akiknek többéves munkával sikerült megakadályozniuk a Holzindustrie Schweighofer letelepedését. S állítólag Brassó megyéből is kiutasították, amikor nálunk akadt egy lelkes (a szóbeszéd szerint nem is önzetlen) támogatójuk Olosz Gergely szenátor személyében.
Valóban sok mindent kell mérlegelni ilyen esetben. Az ígért munkahelyek bizony jól jönnének, s az évente befizetett egymillió lejes adó is sokat segíthetne Rétynek, környékének, de az erdőtulajdonosok is örvendezhetnének, ha több pénzt kapnának a birtokukról kitermelt fáért. Ugyanakkor, ha a szomszéd megyék valamelyikébe költözik le a Schweighofer (márpedig, ha ezt akarja, sok pénzéért előbb-utóbb talál befogadót), akkor mi csak a kárral, a letarolt erdőkkel maradunk, mert a fát innen úgyis elviszik. Mindez amellett szól, hogy engedjük megtelepedni tájainkon a nagy osztrák vállalkozást, csakhogy nyugalmunk, jó levegőnk, szép tájunk lehet az ára. Túl nagy mamut egy ilyen kis megyéhez.
Jó lenne, ha eme vitában megszólalnának végre az érintettek is, megpróbálnák eloszlatni az aggodalmakat, s ha az ide hozataluk dicsőségében tündöklő tanácselnök, szenátor hajlandó lenne  megnyugtató válasszal előállni. Nem ezt teszik, hallgatnak, s várják, talán elmúlik a vihar.
Az égiháború azonban egyelőre nem csitul, s míg nem késő, érdemes fontolóra venni: a gyors, de pusztító fejlődést választjuk, vagy a lassabb, emberi léptékű, szegényebb előrearaszolást. Háromszéket, Székelyföldet odadobjuk a mindent letaroló iparnak, vagy engedjük kibontakozni értékeit, melyek talán kevesebb pénzt hoznak, de hosszú távon megnyugtatóbb jövőt teremtenek.