Van, hogy őslénymaradványra egy század alatt csupán egy-két alkalommal bukkannak. Többnyire bányászat, ásás alkalmával, ritkábban hoz tudatos kutatás ilyen eredményeket, s azt is csak ott, ahol tudja a kutató, hogy a munka eredményre vezethet. A székföldi Erősdön ez a második mamutmaradvány, amely napvilágra került.
A kora jégkorszaki két mamutfogat a hét évvel ezelőtt Moldvából Erősdre települt Iulian Cozianu mentette meg, aki találkozásunk alkalmával elmondta: természetjáró-, -szerető emberként ismerkedett a környékkel, s akkor figyelt fel arra, hogy a Kerek Csókás nevű magaslat oldalában a kavicsréteg alatt mintha csontmaradványok fehérlenének. Gyanúja csak akkor igazolódott be, amikor a vizsgálgatás közepette előbukkant a fogmaradvány. „Volt azért nekem némi ismeretem – mondta –, még tanulókoromban elvittek egy alkalommal a Bârlad városi múzeumba, ahol, emlékszem, rácsodálkoztam egy hasonló fogra. Miután láttam, hogy a felfedezésnek fele sem tréfa, két múzeumot is riadóztattam, de végül is a harmadik azonnal jelezte, hogy kiszáll, ez volt a baróti városi múzeum. Egy geológus szállt ki. Sürgős volt a dolog, mert némely helybeliek észrevették, hogy érték, és azonnal készek lettek volna pénzért túladni rajta! Nagyon örvendek, hogy megmenthettem, s így eggyel több nevezetessége van Erősdnek.”
Iulian Cozianu azt is jelezte, hogy az Olt Erősd közeli medrének fenekén hatalmas özönfák hevernek, amelyekből időnként egy számára ismeretlen személy nagyobb darabokat vág ki láncfűrésszel, bizonyára művészi faragványok nyersanyagaként.
E sorok írója több alkalommal találkozott olyanokkal, akik jogtalanul tartanak maguknál ősmaradványokat, bizonyára nem tudják, hogy ezek a leletek nemzeti kincset képviselnek, a legjobb és a hivatalos helyük múzeumaink gyűjteményeiben, ha meg külföldön akarnának túladni rajta pénz reményében, ugyancsak meggyűlne a bajuk a vámnál.
Az erősdi két mamutfog nem a világ legritkább lelete, de mindenképpen a megközelítőleg 1,7 millió évvel ezelőtt kezdődő jégkorszakban (pontosabban a pleisztocén idők vége felé) élő és az ősemberrel „kortárs” állat maradványa, amelyről már csak azért is sokat tudunk, mert az ősember a barlangok falának rajzain is bemutatta, de a szibériai jégből épen is előkerültek teljes példányok, mint mondani szokás, „szőröstül-bőröstül”. Az elefántfélék zápfogainak őrlőfelületén jellegzetes harántirányú redők alakultak ki, amelyeket kemény fogzománc borít. A redők közötti árkokat lágyabb fogcement tölt ki. Ez a fogazat lehetővé tette, hogy durvább táplálékot is elfogyasszanak, és mostohább körülmények között is megéljenek. Így a paleontológusok leginkább a fogak alapján azonosítják az egyes elefántféléket.
Kovászna megye területéről negyedszáz mamutmaradvány került a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. Ebből a most ismertetett példányon kívül még két lelet származik Erősdről: egyik az Olt kavicsaiból (másodlagos lelőhely), a másik a falu alsó kijáratának közelében levő Farkasverem homokbányájából került elő a hatvanas években, amelyet Bíró Mihály adott be a múzeumba. A többi lelet Sepsiszentgyörgyről, Bibarcfalváról, Árapatakról, Gidófalváról, Bodokról, Bereckből és a komollói római katonai tábor területéről került napvilágra.
A most megtalált két alsó őrlőfog a gyapjas mamut (Mamuthus primigenius) maradványa. Bizonyára már elpusztult példány volt, mert darabokban került be teste a vízbe, amely vastag folyami homok, kavics és feltételezhetően eolikus eredetű (szél által lerakott) löszréteggel takarta be. Ezt bizonyítja az a tény, hogy csont-, fog- és agyartöredékei a lelőhely környékén feltárt rétegben mindenütt előfordulnak. A Kerek Csókás oldalának suvadásai miatt útgyaluval szélesítették a felfelé tartó utat, s így került közelebb a felszínhez a maradványokat rejtő rétegsor.
A mai elefántok nem a mamutok leszármazottjai, s azok az őselefántok, amelyek sokkal régebb éltek, s amelyeknek egy példánya a felsőrákosi szén fedőpaláiból került ki, és szintén a baróti múzeumban látható, külön családot alkotnak az ormányosok rendjén belül.
Ma a Kerek Csókás egyébként régészeti lelőhely is, ahol ásatásokat végeztek. A régészek arra a következtetésre jutottak, hogy a hegy tetején volt egy kora vaskori telep, utána egy fapalánkos földvár, amit a mongolok felgyújtottak, s erre épült rá egy középkori kővár IV. Béla idejében. Ez a királyi várak rendszeréhez tartozott, részeként azoknak a magyar királyi váraknak, amelyek a Barcaságot vigyázták, s a támadó ellenséget feltartóztatták.
