Az új – ki tudja, hányadik – visszaszolgáltatási-kártalanítási jogszabályhoz kívánok hozzászólni, a teljesség igénye nélkül.
A hatalmát féltő és kiterjeszteni akaró, a nép barátjának szerepében tetszelgő, túlontúl elegáns kormányfő újfent ígéreteket tesz, feltárva némely égbekiáltó igazságtalanságot (nálunk törvényesség), melyekkel az eddigi kárpótlások nagy része az okos fiúk kezébe került, a jogos tulajdonosok helyett. Ők csak a töredékét kapták meg a jussuknak, már aki. Hogy ezalatt a nagyszámú bűnüldöző és -megelőző szerv (amelyek már álmunkban is lehallgatnak) milyen munkát végzett, arról nem szól a fáma.
A már bő két évtizede regnáló posztkommunista és a kétszer annyit tartó kommunista rendszerek máig nem voltak képesek megépíteni saját intézményeik székhelyeit, noha végig ingyen használhatták az elkobzott, elbitorolt épületeket, eleink kitartó munkájának eredményét. Már ez is fényesen bizonyítja e kormányzatok impotenciáját. Vajon mit szólnak ehhez azok a fiatal családok, amelyek nehéz banki kamatokkal terhelt lakáshiteleket fizetnek? És vajon a sok elterelő, butító politikai manőver közepette eljutottak-e az állampolgárok ama gondolatig, hogy ha az eltelt hosszú időszakban tulajdonukban lett volna minden elkobzott erdő, mező, a telkek, épületek, egyházi javak, részvénytársaságok, akkor most gyermekeiknek nem kellene kilincselniük a szűken mért munkahelyekért, maguk ingyenes egyházi kórházakban, öregotthonokban nyújtott gondoskodást élvezhetnének, unokáik pedig ösztöndíjjal tanulhatnának?
Az új törvény 25 évre kitolja a tényleges visszaszolgáltatást. Az Európai Unió csóválja a fejét, hiszen ezt a határidőt már nem éri meg kormányfőként az ígérgető. Mivel ezt gőgös tokájú honatyáink mégis megszavazták, sokáig nem lesz nálunk jobb élet, bár ezzel hitegetnek. Ám a szükséges alaptőke hiányzik, és remény sincs rá, hiszen a válságból kivezető utat az emberek nem ismerik. Nem csoda, hiszen ilyesmi nincs nekünk.
TÖLGYES LAJOS, Brassó – Sepsibükszád
