Harold Pinter nagy kópé. Másfél óra alatt – s ebben benne a szünet is, mely olykor hosszabb, mint maga az előadás, de ennek oka pragmatikus: a közönséget ilyenkor szolgálják ki – kétszer is átver. A történet dióhéjban: híres írót nagy igényű felesége elhagyja fiatal szeretőért, ki ugyan szegény, mint templom egere, de nagy színész szeretne lenni. Addig is beéri fél állásban sofőrködéssel. Híres íróvá nem akar válni, ezért nagy igényű felesége elküldi hozzá fiatal szeretőjét, hogy a szeparáció hivatalosítására rávegye. Híres író feltételt szab: fiatal szerető rabolja ki őt, nekik adja a hatalmas értékű ékszereket, orgazdánál kisebb áron ugyan, de még mindig jó pénzért értékesíthetik, ő marad a hatalmas értékű ékszerek nettó hatalmas értékével, amivel a biztosító kártéríti. Huzakodás, ódzkodás, templomegere persze, belemegy. Betör, keresi a széfet, híres író utasításai szerint dulakodás, kés, pisztoly. Mindezt híres író megmutatja neki, hogyan kell csinálni. Elvégre detektívregényeket ír, ért az ilyesmihez. Csakhogy elfelejti kellő pillanatban átadni a betörővé vedlett fiatal szeretőnek a pisztolyt, sőt, megfenyegeti, mert közben átírja a forgatókönyvet. Fiatal szerető könyörög életéért, beismeri, te nyertél, öregem, játszma, szett, meccs a tied, de híres író nem kegyelmez, miután hagyja összepisilni magát, még le is lövi fiatal szeretőt.
Páuzö.
Második felvonásban nyomozó kopogtat híres író ajtaján, eltűnt fiatal szerető ügyében kutakodik. Sikeresen vallatja, híres író előbb mindent tagad, aztán beismeri a pisztolydurranást is. Csakhogy! Csakhogy vaktöltény volt a pisztolyban, az egész színjátékot azért rendezte meg, hogy nagy igényű feleségének fiatal szeretőjét megalázza, végső soron, hogy tűnjön el a balfenéken, s akkor majd feleség vissza hozzá. Ám nyomozó bizonyítékokat is talál: véres ing, fiatal szerető zakója, nadrágja. Ekkor már híres író a pácban, mert látja, itt rákenik a gyilkosságot, hiába hogy nem követte el, de ennyi evidencia legalább húsz év börtön, agyő, kényelmes élet, sosem látlak többé, nagy igényű feleség. Elvégre detektívregényeket ír, ért az ilyesmihez. Összepisili magát, pedig a meglepetés csak ezután jön. Nyomozó ugyanis leveti álruháját, és hát ki bújik elő? Na ki? Ez még előrelátható: hát a fiatal szerető. Előkerül ismét pisztoly, most már fiatal szerető írja a forgatókönyvet: leülsz oda, olvasol, belealszol, ismeretlen betörő rád tör, kirabol, megöl. Pisztoly halántékhoz. És akkor mindketten meglepetten kiáltanak fel: Meggi! Nagy igényű feleség ugyanis váratlanul belép ajtón, puff a fiatal szerető, puff a híres író, széfet helyettesítő táskát fel, ajtón ki. Cherchez la femme…
Érthető, ugye, miért választotta a híres írót alakító és az előadást is rendező Sebastian Marina ezt a Pinter-darabot. Ráadásul tökéletesen eljátszható adott esetben kocsmában is, minimális kelléktárral, kettesben választott társával, Veres-Nagy Attilával. És ők meg is teszik, hol kisebb völgyekkel, hol nagyobb hullámokkal alakítva figuráikat (Sebastian Marina egyenletes teljesítményét csak részben magyarázza nagyobb tapasztalata), a teret okosan kihasználva, hogy a kocsmába betévedt nézővel valóban elhitetik: hú, ez tényleg színház. Csak némi kis javítanivaló lenne még: most már világos, javaslatom, hogy egyikük magyarul, másikuk románul beszélve játssza végig szerepét, nem működhet, de azért a hasznos utasításokat lejátszó képernyőkön a kétnyelvű felirat beleférne. A darabbeli fiatal szerető idegen nációjának kiderültekor pedig erőltetett a „magyarosan hangzó” észrevétel, semmi szükség az ilyképp való helyszínhez igazításra. Ün reszt: tot ünáinte!