Egy évben egyszer jó hétig pezseg a város, élet költözik a sokszor üres kulturális intézményekbe, fellendül a kávézók, kocsmák, vendéglők forgalma, mintha könnyebben kimozdulnánk magunk is, üsse kő, ha másnap a munkába kissé fáradtabban érkezünk, hisz ünnep van. S bár döbbenten konstatáljuk, az árak emelkedése megállíthatatlannak tűnik – ha tavaly még 3–4 lejt kértek egy sörért, idén már 4-5 lejt kóstál ugyanaz, drágább az étel is, többe kerülnek a játékok –, kedvünket ez sem szegi. Talán a hirtelen jött, szinte kirobbant tavasz teszi, vagy csak mert elegünk lett a véget nem érő válságból, a minduntalan folyó rossz hírekből, de legyintünk: majd kispóroljuk másutt, lesz még elég munkás, szürke hétköznap.
És vasárnap már a visszatekintés. Még tart az eufória, sőt, most csúcsosodik, mert érzi, tudja mindenki, hamarosan itt a vége, futhat véle, másnapra már nincsen csoda. No meg a számvetés. Hisz seregszemle is a Szent György Napok: alkalom arra, hogy felmérjük, hol tartunk másokhoz képest. Járt itt sztárszínész, híres színházi társulat, népszerűsége csúcsán levő zenész, volt tehát, mivel összehasonlítanunk helyi fellépőinket. És bizony, nem vallottunk szégyent. Sőt, a produkciók láttán talán nem túlzás kijelenteni: ha kizárólag sepsiszentgyörgyi, háromszéki muzsikusaink, társulataink lépnének fel a városnapokon, akkor is igen nívós rendezvény lenne az. Talán érdemes lenne elgondolkodni azon: tehetségükhöz képest kapnak-e ők elég lehetőséget, megbecsülést, támogatást, felismerjük-e és megbecsüljük-e őket?
Mert egy évben egyszer vannak Szent György Napok – de jó lenne, ha szellemi, kulturális helyi értékeinket az esztendő többi napján is óvnánk.