Szabadnapok sorozatával ünnepelte a kormány május elsejét, a közalkalmazottak számára a görögkeleti húsvét miatt egyhetesre duzzasztották a minivakációt – mintha akaratlanul is beismernék: más módon nem tudják elismerni a munkát, marad hát a fizetség ezen csalóka módja.
És csakugyan, alighanem a munka értéke silányult el leginkább az elmúlt évek, évtizedek Romániájában. Hogy ez a méltánytalanul alacsony bérek miatt alakult-e így, hogy a tisztességgel és hozzáértéssel végzett munka megvetése, az alkalmazottak kizsákmányolása játszott-e ebben több szerepet, vagy az amíg csak fizetgetnek, addig csak dolgozgatunk elv kapott-e mind nagyobb teret, azt nehéz eldönteni. A munkavállalók előbbire, a vállalkozók utóbbira esküsznek, de nem is ez a leglényegesebb vetülete a kérdésnek.
Tény ugyanis: a munka ily mértékű elértéktelenedése a társadalom erkölcsi válságát jelzi. Ma már szinte csodabogárnak számít, aki reggeltől estig dolgozva akar megélhetést teremteni maga és családja számára, gúnyolódnak azzal, aki hisz abban, hogy képességei és szorgalma nyomán képes feljebb jutni a társadalmi ranglétrán. Ma zavarba hozzák a tanárt, ha legújabb mobiltelefonjukat elővillantó tanítványai megkérdik tőle, miért is tanuljunk, hogy legyen annyi fizetésünk, amiből jóformán ruhára sem jut?! Csencselni, bizniszelni, valami jó állást szerezni (értsd: olyan, rendszerint állami sóhivatalban, ahol kevés a munka, de nagy a fizetés) – nagyjából erről szól manapság a hazai munkamorál. Erre rátesz egy lapáttal a gazdasági válság is, csőd szélére sodródott vállalkozások kénytelenek megválni munkatársaiktól, akik szívesen dolgoznának, azok meg azzal szembesülnek: nincs munkahely. Európában csúcsokat dönt a munkanélküliség, mifelénk még rosszabb a helyzet, még inkább kiszolgáltatott az, aki segélyre szorul, esetleg már abban sem részesül.
Márpedig – amint ezt a pénzügyi krízist követő évek tapasztalata is bizonyítja – a munka becsületének helyreállítása nélkül aligha van egészséges társadalom, gazdasági fejlődés, biztonság és jólét. És ezt bizony felülről, hatósági, kormányzati szintről kellene kezdeni. Ösztönző és teljesítményarányos bérekkel, munkahelyteremtést segítő programokkal, a munkát terhelő adók mérséklésével, a fiatalok, az idősek, a szociálisan hátrányos helyzetben levő kategóriák elhelyezkedését támogató elképzelésekkel, rugalmas, de a kizsákmányolástól óvó munkatörvénykönyv kidolgozásával.
Bizonyára jobban örülne ennek mindenki, mint az ingyen kapott szabadnapoknak...