A redős papsapkagombát (Gyromitra esculenta Fr.) március, április és május hónapokban fedezhetjük fel a savanyú talajú (elsősorban a kéttűs) fenyvesekben.
Az erdő talajra jutott, ott bomlásnak indult korhadó anyagát (lomb, ágak) bontja le, akárcsak a szintén tavaszi, ám ehető „unokatestvérei”, a kucsmagombák. Ez utóbbiaktól azonban a papsapkagombák tévedhetetlenül megkülönböztethetőek. Agyvelőszerűen ráncolt, tekervényes, szabálytalanul képződő süvegük világostól a sötétbarnáig a szaporodásukat biztosító fehér spórákat termeli felületén. Hosszmetszetében is eltér a kucsmagombáktól, mivel belseje több szabálytalan üregű (a kucsmagombák együregűek!), s piszkosfehér ráncos tönkje szintén üreges. Nálunk gyakoribb faj a vörösbarna redőgomba (G. fastigiata).
A redős papsapkagomba veszélyes mérget, a giromitrint (+++) tartalmazza, amely sejtméregként a máj, vese sejtjeit vonja ki a működésből. A mérgezés tünetei viszonylag hamar, 4–8 óra múlva jelentkeznek (amikor már a gomba maradványai tovább jutnak a gyomorból). Mégis, Európa skandináv országaiban, ahol jóval gyakoribb az előfordulásuk, szárítva, majd forrázva és levét elöntve fogyasztják (erre utal a faj neve: esculenta=ehető).
Valamennyi papsapkagomba faj (külsejük eléggé változatos) mérgező, ám a természet anyag- és energia-körforgásában korhadékbontó életmódjuk miatt – mint sok más faj, amely emberi szempontból csak megismerésre, de fogyasztásra nem ajánlott – hasznosak.
