A hír annál fájóbb, mivel Deák Ferenc mikós osztálytársunk volt. Kezdetben mint eleven, örökmozgó, nyughatatlan tréfacsinálót ismertük meg, aki órák előtt sajátos csintalanságával szórakoztatta az osztályt; hangos jókedvünk igen sokszor tanári fegyelmező beavatkozást igényelt. A „csúzdában” rendezett diákbálokon évfolyamunk híres zenekarában ő volt a dobos, ami hozzáillett temperamentumához.
Már kisdiákként nagyszerűen rajzolt, és Gödri tanár úr sokat segítette pályafutása kezdetén. Egész grafikai formálódása szemünk láttára kezdődött el. IX–X.-es korában nagy szeretettel, szorgalommal és tökéletes hűséggel másolgatta Pályi Jenő jellegzetesen karakteres grafikáit a Ludas Matyi vicclapból. Ez később, önálló pályafutása kezdetén visszatükröződött bizonyos munkáin. Már főiskolai éveiben sokat alkotott, és Kolozsváron maradt.
Laikusként nem tisztem méltatni képzőművészi tevékenységét, ezt megteszik majd mások. Viszont vannak dolgok, amik ide kívánkoznak: a Székely Mikó Kollégium 150. évfordulójára tervezett gyönyörű, mély tartalmat kifejező grafikája, amit stílusában Picasso Guernica-jához hasonlítanék, valamint 2007-ben kiadott könyvünk, Mi, az ’52-esek borítójának terve. Ez utóbbi különös jelentőséggel bír. Már a művész életében állandósult a címlap, és halála után ez tovább folytatódik, mivel a kiadott visszaemlékezések más évjáratoknál is visszhangra találtak, és már megjelent a Mi, az ’59-sek, de folyamatban van az újabb kötetek kiadása  is e sorozatban.
Forgatom Betű és rajz című könyvének két kiadását – a bukaresti Kriterion 1988-ban, a szegedi Mozaik 1999-ben jelentette meg –, és csodálom ezek színes, minden képzeletet felülmúló grafikai kavalkádját. Utóbbiról 2000 szeptemberében így ír: „Íme, a látványában újrateremtett Kriterion-könyvem! Mint utólag kiderült, akkor ott, a könyves-világ frankfurti ünnepén, Munkácsy-díjat  érdemlően képviselhettem az erdélyi magyar rajzművészetet a világ előtt.”
A visszaemlékezés fájdalmával kívánunk neki csendes pihenést!
Az egykori osztálytársak nevében:
Botos Ferenc