Még be sem jegyezték az új magyar pártot, máris megkezdődött a vita: ki legyen ennek majdani irányítója. Sokak számára egyértelmű, csakis a kezdeményező, a jelenlegi MPSZ-elnök, Szász Jenő lehet, mások azonban Tőkés Lászlót látnák szívesen a leendő párt élén.
Érvek és ellenérvek hangzanak el, egy dolog azonban egyértelmű, a politikai szempontból szétszabdalt romániai magyarság magát jobboldalinak nevező tábora igencsak megosztott, régóta halmozódó személyi sérelmek, nézeteltérések kerültek felszínre most, mikor elérhetőnek tűnik a cél, és valós esély mutatkozik, hogy részt vegyenek a megmérettetésben.
Sok minden szól Tőkés László mellett, a novemberi választásokon beigazolódott népszerűsége, és van alapja Gazda Zoltán kijelentésének, miszerint ő lehetne az a személyiség, aki egységbe kovácsolhatja a támogatására felsorakozott hat ellenzéki szervezetet. Ugyanakkor Szász Jenő jelentősebb szerepet szánna Tőkésnek: a majdani erdélyi magyar kerekasztalnál ő lehetne a békebíró a különböző politikai szervezetek (RMDSZ, MPP stb.) közös nevezőre jutásánál. Szász szavai csak azért hiteltelenek, mert köztudott, az új párt elnöke maga kíván lenni, s joggal róják fel kritikusai, hogy az elmúlt esztendőkben elsősorban nagy terveiről, kijelentéseiről, szép szónoklatairól híresült el, mindeddig igen kevés dolgot sikerült gyakorlatba ültetnie. Néhány éve megosztotta az éppen csak éledező MPSZ-t, s kiutálta a szervezetből a partiumiakat. S ne feledjük azt se, hogy ő az a ,,fekete bárány", akivel az RMDSZ vezetői nem hajlandóak szóba állni, vélt vagy valós bűnei hosszú listáját sorolják érvként. Ha ő lesz a versenybe induló új magyar párt elnöke, sokkal nehezebbé válik a magyar—magyar kiegyezés.
Tőkés László személye ellen is akadnak kifogások. Van, aki úgy véli, a brüsszeli képviselőség mellett nem terhelhető itthoni szervezetépítéssel, mások kompromisszumképtelenségét hozzák fel ellenérvként.
Folynak tehát a hatalmi harcok a romániai magyar ellenzék berkeiben. Még nem tudni, ki lesz az erősebb, ki kerül ki győztesen, de már rebesgetik, akár egy újabb magyar párt bejegyzése is elképzelhető, ha Szász Jenő nem engedi át az elnöki tisztséget. Az RMDSZ pedig kárörvendően kuncog, ujjal mutogat a soraiból kirekesztett politikusok felé: lám, megosztottak, csak a hatalom érdekli őket. Kemény hetek, hónapok következnek, a személyes ambíciók háttérbe szorítására és nagy megegyezési készségre lesz szükség, ha bizonyítani akarják, hogy mindez nem így igaz.
