Emléktáblát avattak Debrecenben nemrégiben a Magyar füvészkönyv kiadásának 200. évfordulójára a szerzők, Diószegi Sámuel (1760―1813) és Fazekas Mihály (1766―1817) tiszteletére. Az 1807-ben megjelent könyv (eredeti helyesírású címe: ,,Magyar füvész könyv, melly a két magyar hazábann találtatható növevényeknek megesmerésére vezet, a Linné alkotmánya szerént") szerzői közül manapság Fazekas Mihályt ismerjük jobban, pedig sógora, Diószegi Sámuel, a botanikával foglalkozó református pap is vezető teológusprofesszor lehetett volna, ha elfogadja a Református Kollégium által felajánlott katedrát. Tehát jelentős papi karriert futott be, de korábbi ― külországi ― tanulmányai a botanika felé fordították. A napóleoni háborúk csatatereit megjárt Fazekas Mihály nyugalmazott főhadnagyként tért vissza szülővárosába, ahol atyai birtokán gazdálkodott. Ily módon került közel a botanikához. A gazdasághoz is értett, hamarosan alma matere, a Református Kollégium gazdasági vezetője lett. Diószegit elsősorban a botanikai érdeklődés, a Ludas Matyi szerzőjét pedig főleg a magyar nyelv iránti elkötelezettség vitte abba az irányba, hogy ketten együtt megírják az első magyar füvészkönyvet, de Diószegi is érdeklődött a bölcsészet, s Fazekas is a botanika iránt. (A nem főállású literátor Fazekas nem siette el irodalmi főművét: a Ludas Matyi végleges változata csak tíz évvel később, 1817-ben jelent meg.)

Művük, a Magyar füvészkönyv legnagyobb érdeme, hogy az első magyarországi kiadvány, amely Linné növénytani rendszerét használta és mutatta be az érdeklődőknek. Igaz, akkor, amikor az a világ művelt országaiban már a növénytanászok nélkülözhetetlen eszköze volt. A két hazában ― ahogy akkoriban Magyarországot és Erdélyt emlegették ― csak a népi elnevezésekkel illették a növényeket, korabeli szóval a plántákat. Így nagy volt a zűrzavar, amelyben maguk a szerzők is csak nehezen vágtak rendet. A legtöbb bajuk a hagyományos elnevezésekkel volt, mert ezek ― akkor is, ha helytelenek ― látszólag kiirthatatlanok voltak a nyelvből. Az segített nekik a munkában, hogy e nevek szinte falvanként változtak. Használóik így jobban elfogadhatták azt, amelyet a szerzők ajánlottak helyettük. Így a Magyar füvészkönyv a nyelvújítás egyik előfutáraként is értékelhető, legalábbis a természettudományos szaknyelv tekintetében.

Fazekas és Diószegi a megismertetést nevezte meg műve hajtóerejének. Azt a vágyat, hogy az ember ― ahogyan a csillagokat, s más dolgokat ― a növényeket is szeretné megismerni, nevükön nevezni. Élmény lehet a ráismerés, ha van egy vezető eszköz ― jelesül a füvészkönyv ―, amely kalauzolja az embert erdőn-mezőn. Mert a szerzők legfőbb ösztönzése az volt, hogy az olvasó menjen ki a természetbe, s ott ismerje föl és határozza meg a növényeket. Ahogyan ők írták a bevezetésben: ,,Ímé ajánlunk, és általadunk édes Nemzetünknek ollyan Könyvet, mellynek egyenes és egyedülvaló tzélja az, hogy a’ fáknak, füveknek és virágoknak esmérésére vezessen. Ez éppenn nem arra való könyv, hogy az ember felvegye, és folytábann olvassa ― mert úgy érthetetlen és haszontalan lenne: ―, hanem arra való; hogy mikor elébe akad valamelly esmeretlen plánta, akkor vegye kezébe a’ könyvet, és azt ebbenn felkeresheti, ’s a’ nevére találhat."

A gyűjtés módszerére is adtak útmutatót. Ők maguk is legalább két-két példányt gyűjtöttek be: egyiket leírták, megőrizték, a másikat elküldték szaktársaiknak, hogy segítségükre legyenek, és a maguk munkáját is dokumentálják.

A botanikában sikeres gazdálkodó Fazekas a gyakorlatban is kamatoztathatta ilyen irányú jártasságát. Ő tervezte meg és kezdte el kialakítani a debreceni füvészkertet, noha megvalósulását már nem érte meg. (Ma a Déri tér áll a helyén, de Nyilas Misi, a Légy jó mindhalálig felejthetetlen kisdiákhőse még ott tanulmányozhatta a botanikát a századforduló környékén.)

A két alkotó szobra igazi füvészkertben, a Debreceni Egyetem botanikus kertjében, egy kis tó partján található.

Könyvük nélkül jó ideig szegényebb maradt volna a magyar botanikai nyelv. Feltételezhető ismeretében Petőfi Sándor is nagyobb biztonsággal írhatta meg költeményeit, amelyekben negyven ― a Magyar Füvészkönyvben is szereplő ― magyar növénynevet találhat a figyelmes olvasó. (Igaz, Jókai jóval terjedelmesebb és más műfajban, hosszabb idő alatt írt műveiben meg hatszáz (!) kül- és belföldi növénynevet találunk.)

Magát az alkotást a korabeli szakkritika nagy elismeréssel övezte. Kitaibel Pál a Helytartótanács kérésére elemezte a művet, amelynek nyomán a magas testület dicsérő oklevélben részesítette a Magyar füvészkönyvet.

GOZ JÓZSEF