Hetekig habozott az RMDSZ, míg végre Kelemen Hunor elnök egyszerűen és világosan megfogalmazta: a szövetség nem tartja elfogadható fejlődési irányvonalnak – a Székelyföld jövője szempontjából – a Holzindustrie Schweighofer osztrák fanyűvő mamutvállalkozás betelepítését Háromszékre.
Fontosabbnak tartják 3000–4000 olyan kisvállalkozás jövőbeli boldogulását, mely e vidéken fakitermelésből és -feldolgozásból él, és a magánkezdeményezést, a kis és közepes magánvállalkozásokat tekintik a gazdaság alapjának a térségben. Cseppnyivel hamarabb is megszólalhattak volna, a gyertyás tiltakozó tüntetések előtt, és azt megelőzően, hogy a rétyi önkormányzat eldöntötte, szabad a vásár, jöjjön az osztrák, dőljön a pénz a faluba, köszöntsön rájuk ideig-óráig a jólét.
Mondják sokan – nem kis rosszindulattal –, hogy az erdőket az azonnali haszon reményében így is, úgy is kivágják atyánkfiai. Egy túrázókedvű ismerősöm mesélte, amikor néhány nappal ezelőtt lenézett a Lakóca 1776 méteres magasságából, elszorult a szíve a hatalmas tarvágások láttán. Mélyen bent az erdőben dolgoznak, hogy avatatlan szemek ne láthassák. És mi lesz, ha felépül az a tájidegen, hatalmas osztrák fűrészüzem?
Nem elég, hogy most óvatosságra int a szövetség elnöke, rég ki kellett volna dolgozni Székelyföld fejlesztési stratégiáját úgy, ahogyan évtizednél is régebb Kolumbán Gábor, Hargita megye egykori tanácselnöke, a Sapientia Egyetem tanára elképzelte, leírta, több fórumon ismertette, s mely arra alapoz, hogy a Székelyföldön olyan versenyképes kulturális régiót kellene teremteni, amely a helyi közösségek széles körű részvételével megőrizné a természet, a táj és az emberi közösségek harmóniáját. S mert kulturális identitás nélkül nincs gazdasági fejlődés, egy térség is csak ekképpen képes megtalálni a számára fontos erőforrásokat, legjellegzetesebb hagyományaira építkezvén. Hittük is akkoriban, hogy a székelység és vezetői között e tekintetben nem lehet, nem lesz ellentmondás. Lám, mégis.
A kistérségek fejlesztése és összefogása, a közös jövőépítés terve, tudjuk, létezik, itt-ott működik is. De ahogyan a hatalmas osztrák beruházás reményében a megyevezetők megfeledkezni próbáltak a természet, az ember és a táj harmóniájának megőrzéséről, nemcsak néhányuk pénzéhességét, lelkiismeretlenségét jelzi, hanem azt is, hogy azoknak sincs mindig helyén a szívük és fejük, akiknek kezében a sorsunk.
