Ez a legfontosabb kérdés most Romániában – pontosabban ezt a szappanoperát igyekeznek az ország legégetőbb gondjaként beállítani mindazok, akiknek érdekében áll elterelni a figyelmet a valós problémákról.
 Mert kinek is jó ez a cirkusz? A lassan önmagát is felszámoló ellenzéknek aligha, hisz minden hír vetélytársaikról szól. Traian Băsescu államfő a demokrata-liberálisokkal történt szakítása után új párt építésén fáradozik a háttérben, s ha a nagy játékosnak érdeke is éket verni a kormányzó alakulatok közé, nehezen hihető, hogy Ponta és Antonescu ily könnyedén belesétál e csapdába. És akkor nem is marad más, csak a két főszereplő: Victor Ponta és Crin Antonescu. Alaposabb elemzés után ugyanis kiderül, a koalíciós viták voltaképpen az ő malmukra hajtják a vizet: uralják a közbeszédet, mindketten kialakítják saját arcélüket, az ellenzék gyengesége folytán keletkező űrt pedig betöltik, mintegy kisajátítják az ellenzék szerepét is. Hogy majdan – mert jól tudják, ez a szövetség sem örök –, amikor valóban elválnak útjaik, ők maradjanak legerősebbek a porondon. Valószínűnek tűnik hát, hogy a mostani koalíciós válság csak egy állomása az ellenőrzött, békés válás felé vezető útnak, melynek végén a liberálisok és a szociáldemokraták is győztesként szeretnének kikerülni.
Aztán meg arra is jó minduntalan a politikai élet boszorkánykonyhájába csalogatni a választókat, belerángatni őket annak illúziójába, hogy átlátnak a szitán, mert közben szó sem esik például az egyre gyakoribbá váló sztrájkokról – a postások után most a közúti szállítóvállalatok készülnek tiltakozásra, a diákok japánsztrájkot kezdeményeztek –, a beruházások leállításáról, az uniós pénzek lehívásának kudarcáról, a gazdaság gyengélkedéséről, az állam eladósodottságának növekedéséről.
S amíg lélegzet-visszafojtva figyeljük, szakad vagy nem szakad a kormányzó szövetség, talán észre sem vesszük, hogy szakad nyakunkba a baj, a szegénység, a keserűség.