A májusi eső aranyat ért – tartja a közmondás. Akad gazda, aki még rátesz egy lapáttal: a májusi eső minden cseppje aranyat ér. S van igazság benne, hisz kell az eső a földeknek. Hosszú szárazság után végre megöntözte az ég. Gazdaember nemcsak falun él, akad városon, tömbházban is, és falusi társához hasonlóan, ő sem tud tétlenül ülni. Neki nincs helyben szántója, kertje, hát gondozza, szépítgeti a tömbház környékét.
Így történik ez emberünkkel is: amint teheti, valamit mozdít az épület körül. Bekerítette a sétány, utca és tömbház közötti részt. Rendszeresen nyesi a sövényt, virágágyásokat alakított ki, növényeket telepített oda, gondozza azokat. Takarítja a kertecskét, parkocskát. Gyakran kiül a padra, s gyönyörködik a szép környezetben. Ha netán valaki szemetet szór a területre, megszólítja, leszidja: miféle magatartás ez!?
Minap megeredt az ég csatornája. Emberünk egy társával együtt feltűnt a kertecskében, a zuhogó májusi esőben felgereblyézték a területet. Puhították a földet, majd elszórták a fűmagot, hadd legyen még szebb a tömbház eleje. Összegyűjtötték a maradék gazt is. Nem volt sok, hisz rendben tartják a parkocskát, de azért akadt: a fákról lehullott fenyőtobozok, száraz tűlevelek. Az igazi gazda, az esőtől sem fél, ha ideális az idő, akkor dolgozik.
Mindez nagyszerű, mégis van egy kis szépséghibája az egésznek: az összegereblyélt gaz a szomszéd kertjében kötött ki…
