Farcádi Botond
Ne féljünk kimondani: gyásznap számunkra június 4-e, hisz hazát raboltak, országot daraboltak győztesek és csatlósaik. Ne köntörfalazzunk: diktátum volt a trianoni, nem békeszerződés. Ne fordítsunk hátat a múltnak, ne ítéljük avíttnak, nosztalgikusnak vagy éppen szélsőségesnek a megemlékezést, a múltidézést.
De ne is temetkezzünk a múltba. Ne essünk búskomorságba, ha felidézzük, miként bántak el nemzettel, országgal. Ne magyarázzuk kudarcainkat mindig Trianonnal – nem veszett minden oda. Inkább arról adjunk számot: tanultunk-e bármit is e nemzeti tragédiából? Merítettünk-e elég elszántságot ahhoz, hogy a nagyhatalmak akarata, a magába roskadt Európa közönye vagy félelme ellenére is egy legyen a magyar nemzet?
A magyar országgyűlés három évvel ezelőtt a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, törvényben is kinyilvánítva a több államban élő magyarság együvé tartozását. Hogy miért volt erre szükség, azt talán csak most kezdjük igazán megérteni. Amikor Magyarországon háttérbe szorultak azok, akik huszonhárommillió románnal ijesztgették anyaországi nemzettársainkat. Amikor Debrecentől Hódmezővásárhelyen át Budáig számos polgármesteri hivatalra tűzték ki a székely zászlót azzal egy időben, hogy a román államhatalom valóságos háborút indított jelképeink ellen. Mert így erősebbek vagyunk. Vagy amikor Brüsszelben felvidéki, magyarországi és erdélyi EP-képviselők együttesen lépnek fel a szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarok ügyében. Mert így nagyobb nyilvánosságot kap a jogsérelem ügye, s talán mégsem seperi le asztaláról az Európai Parlament. És ugyanígy közös akcióterv kezd kibontakozni valahányszor a kárpátaljai vagy a vajdasági magyarokat érintő ügy kerül terítékre – a nemzeti összetartozás törvénybe foglalt eszméje egyre többször és egyre érezhetőbben ölt konkrét megnyilvánulási formát.
Trianonra emlékezvén talán ez adhat hitet, erőt. Szükség lesz erre, hisz éppen tegnap jelentették be a román kormányzószövetség vezetői: legfőbb prioritás számukra az alkotmánymódosítás és a régióátszervezés. Mely során Székelyföldet beolvasztanák egy olyan óriásrégióba, ahol a magyarság aránya alig harminc százalék körüli.
De ha a nemzeti összetartozás eszméje valósággá válik, ha Budapest szorosan mellettünk áll, és ha itt, Erdélyben is sikerül végre egy irányba terelni erőinket – nos, akkor talán mégsem reménytelen helyzetünk.
