Szabadság nélkül ideig-óráig – baloldali és jobboldali diktatúrák, dél-amerikai bábállamok totalitárius rendszerei bizonyítják – lehet élni ugyan, de amikor a szabadsághiány elviselhetetlenné válik, a diktatúrák rendszerint megbuknak, s valami más jön helyettük! Nem, ó nem ideális rendszer, az emberi történelemben aránylag ritkán, rövid időre valósult meg az eszményi államforma, a demokrácia, de éppen mert kivételes történelmi pillanatokban megvalósulni látszott, a sóvárgás újra megteremtésére évszázadok, évezredek óta a forradalmak megfogalmazott-megfogalmazatlan célja. S a változások alapfeltétele a társadalmakban az elnyomás és a jogtiprás ellentéteként éppen a szabadság. Amit sokan, sokféleképpen határoztak meg.
Feltehetjük a kérdést: milyen szabadsághiányokat érzékelnek ma, 2013-ban a romániai tereken tüntetők huszonhárom évvel a nyolcvankilences fordulat és huszonegy esztendővel a bukaresti Egyetem téri mamutdemonstrációk után? Ráadásul időközben Románia tagja lett az Európai Uniónak is, s az alkotmány szavatolja az emberi jogok mellett a gyülekezési jogot is. A kérdésre nem is olyan bonyolult a válasz, s részben a román demokratikus hagyományok részleges hiányából fakad, a román történelmi fejlődés aszinkronitásából, s abból, hogy megvannak ugyan a demokratikus jogállam működtetéséhez szükséges intézmények, de ezek részleges paravánjellege is elvitathatatlan.
De vannak más okai is: a demokratikus jogállam intézményeinek működését megnehezítő bürokrácia – ezért kellene sürgősen egy új alkotmány! –, a gazdasági életet és a politikát behálózó korrupció, amelynek felszámolását tizenöt éve minden kormány zászlajára tűzi, de egyre jobban összefonódik a gazdaság és a politika, felszámolhatatlan a romániai korrupció fő mozgatórugója, a befolyással való üzérkedés, és folyamatosan romlik a lakosság életszínvonala. Mert mit kezdjen esetleges szabadságával az, aki egyik napról a másikra és egyre nehezebben él, s még esélye sincs arra, hogy kikapaszkodhasson a gödörből? Az állami szegénység szinonimája tehát a tüntetők szerint a szabadság hiánya. Ráadásul Románia szegény ország, a bérek, fizetések az unióban a legalacsonyabbak közé tartoznak, el is van adósodva, ami újabb és újabb megszorításokra kényszeríti a kormányokat, legyenek azok jobb-, avagy baloldaliak. (Oda jutottunk, hogy a jobb-, illetve baloldalnak már semmilyen jelentősége nincs, ideológia mindenesetre nem különbözteti meg őket!)
S láthatjuk, hová vezet Európában is az állandó megszorításokra alapozó gazdaságpolitika. Egy előbb-utóbb bekövetkező társadalmi robbanáshoz, éhséglázadásokhoz, amelyek előjelei az állandó tüntetések Portugáliától Olaszországig és Görögországig. Nem kell jósnak lennünk ahhoz, hogy láthassuk: előbb-utóbb Romániában is szociális lázongások következhetnek el. Libertate, szabadságot – skandálják a tüntetők, és nincs válasz, hogyan is lehetne, amikor sem az állítólagos jobb-, sem az állítólagos baloldalnak nincs konkrét, megfogalmazott jövőképe.
Egy puskaporos hordón ülnek a mindenkori kormányok mostanában, és vígan cigarettáznak a politikusok – füstölögjenek, csak szivarozzanak! –, s a robbanás bármikor bekövetkezhet. Szabadságot!