Mivel a bolgárok az erdélyi só kitermelésében és kereskedelmében érdekeltek voltak, ennek védelmét tele­pesek, katonai őrségek letelepítésével biztosították. Egy 892-ben keltezett oklevél a só­ke­res­kedelemmel kapcsolatos diplomáciai tárgyalásról ad hírt. A bolgárok a só szállítását a Maroson és az Olton bonyolították le.
Amikor a magyar uralom kiterjedt a bolgár ellenőrzésű régiókra és a Marostól délre, a dél-erdélyi, délkelet-erdélyi bolgárok is – magyar ellenőrzés alatt – helyben maradtak. Bár a szlávok többsége elmagyarosodott, elszékelyesedett, Erdély néhány régiójában némely közösségük megérte a románok masszív betelepedését is, ők elrománosodtak. Így például (Gyula)fehérvár bolgárszláv nevét a 9. században az ott élő bolgárok adták, akik e nevet évszázadokon keresztül használták, majd közvetítették a 13–14. században érkező románoknak. A román nyelvben ma is hasz­nált megnevezés, a Bălgrad szláv eredetű. Az Erdélyben feltárt bolgár leletek egyeznek a 9. és a 10. századi bulgáriaiakkal.
A szlávok a háromszéki medencében jelentős számú települést alapítottak, de ezek lakói többnyire a nyugati szlávokhoz tartoztak. A szláv eredetű földrajzi nevek oly nagyszámúak itt – írja Kniezsa István, „mint sehol egész Erdély területén. Sőt, Magyarország magyarlakta vidékei között is csak igen kevés olyan akad, amely ebből a szempontból területünkkel összehasonlítható” lenne. A szláv földrajzi nevek „zöme a Háromszéki-medence peremén helyezkedik el, az Olt mentén már gyérül a számuk”. A stratégiai pontokon elsősorban magyarok laktak. Szlávokra utaló nevek a székely falvak nevében, pl. Lisznyó, Csernáton stb., ma is közismertek.
Sepsiszentgyörgyön és az alárendeltségébe tartozó Szotyor területén, valamint a közeli Uzonban több kőkemencés szláv put­riház a szláv közösségek ittlétét igazolja. Az Olt völgyében alapított 8–9. századi szláv települések közé sorolható a Sep­siszentgyörgy közeli Angyaloson feltárt szláv telep is. A sepsiszentgyörgyi szláv „települések a legkésőbbiek; valószínűleg a 9. század végére, a 10. századra keltezhe­tőek. E települések életének a 11. századba való” átnyúlása régészetileg egyelőre nem igazolt – írja dr. Székely Zoltán.
Mivel a sepsiszentgyörgyi utcanevek, határnevek közt találunk szláv eredetűeket, és a városon átfolyó patak neve is szláv, az elkövetkezőkben részletesen ismertetjük a szlávokat. Bár a rájuk vonatkozó adataink számottevőek, ez nem jelenti azt, hogy ma­gyar honfoglalás kezdetén komolyabb politikai erőt képviseltek volna. A szláv lakosság Erdélyben sehol sem szervezett katonai ellenállásra képes politikai tömörülést. Dr. Székely Zsolt régész szerint az „emlék­anyaguk földvárakat, erődített telepeket, mi több, fegyvereket sem tartalmaz”.

Az első sepsiszentgyörgyi helynevek
A sebesi székelyek előtti korról a régészet és a toponímia szolgáltat adatokat, de oklevélben is szerepel (1211-ben) az erdővidéki Miklósvár és Nagyajta neve. Há­rom évtizeddel a sebesi székelyek letelepedése után, 1252-ben keltezték azt a birtoklevelet, amely Sepsiszentgyörggyel és Sepsiszékkel kapcsolatos toponímiai adatokat tartalmaz. IV. Béla magyar király hű­séges szolgálataiért Akadás fiának, a sebesi székelynek és székely ispánnak, Vincének, a Nemes, a Mikó és a Kálnoki család ősének adományozta a Sep­siszentgyörgy szomszédságában húzódó, a Barcaság és Sepsi­szék határán fekvő régiót, a tatárok által elpusztított Székföldét (Árapatak, Hidvég tér­ségét). A királyi biztosok az adománylevélben feljegyezték e nagy kiterjedésű birtok határneveit, így a Sepsiszentgyörggyel szomszédos neveket is, amelyek egy része – Benedek-mező, Közbérc, Debrefő – ma is ismert. E megnevezéseket nem a frissen érkező sebesi székelyek adták, hanem a korábban letelepedett magyarok. Olyan neveket jegyeztek le, amelyek közismertek voltak, mert határvita alkalmával ezek alap­ján kellett perdöntő módon bizonyítani a birtok határait.

(folytatjuk)