Arra kell nevelnünk a fiatalokat, hogy küzdeni és szeretni tudjanak, szerelem és küzdés nélkül mit sem ér a lét – fogalmazta meg Az ember tragédiája című filmjének vetítése után Jankovics Marcell. A világhírű magyar alkotó vasárnap este találkozott és beszélgetett azokkal, akik e nem könnyű és nem is gyermekeknek való, hosszú rajzfilm megtekintésére beültek a sepsiszentgyörgyi színház új stúdiótermébe.
A sok rangos díjjal kitüntetett művész – akinek nevét a Magyar Népmesék sorozat tette a széles közönség előtt ismertté – Madách Imre drámai költeményének animációján 23 évig, 1988-tól 2011-ig dolgozott (kisebb-nagyobb szünetekkel), és saját bevallása szerint azért vágott bele, mert elégedetlen volt a (szerzője által nem is színpadra szánt) mű színpadi előadásaival. Valóban nagy feladat volt ez – a kritikusok szerint a pálya csúcsa –, de megérte, mert „kis fába minek belevágni?” Alkatilag nem érzetem magam képesnek arra, hogy bohóc legyek, irritált, hogy a műfajt csak röhögtetésre szánták; én meg akartam mutatni, hogy az animáció komoly dolgokra is képes – magyarázta saját indíttatását, és hozzátette: más súlyos témákat, például a Hamlet feldolgozását is javasolták neki, ám ő úgy érezte, ez az angolok dolga, nekünk saját értékeinket kell felmutatnunk. Az ember tragédiáját valóban nehéz megérteni, sok tömény gondolatot hordoz, de tizenkét éven felül már a gyermekeket is elragadja az érzelmi töltete, és ez is fontos. Én minden filmet magamnak készítek – mondta Jankovics –, mert ha nekem tetszik, van esély arra, hogy másokat is megragad. Sok munka, de ráérzés és ösztön is van a végeredményben – a mű aktualitását pedig nem kellett bizonygatni, sőt, hátborzongató volt azzal szembesülni, hogy Madách 1861-ben megelőlegezte a globalizációt, az energiaforrások felélését, az elgépiesedett emberiséget. Jankovics Marcell felfogásában Lucifer sem ellenség, hanem Isten árnyéka, a fény ellenpárja, független és Ádámnál olykor szenvedélyesebb, romantikusabb szellem.
A teremben magyartanárok is ültek, egyiküknek válaszolva a rendező elmondta, hogy szerinte az iskolákban sem jól tanítják Madáchot, néhány szóban pedig kitért a János vitéz, illetve az 1975-ben Oscar-díjra is jelölt Sisyphus keletkezésére és utóéletére is. További terveiről búcsúzóul így nyilatkozott: „nem tudom, meddig kell folytatnom, de eszem ágában sincs leállni. Szerencsém volt, hogy szerettem és szeretem a munkámat, és van igényem a közönségre is, tehát dolgozni fogok. A szerelem koromnál fogva egyre kevesebb lesz, ezért több küzdelemmel kell az egyensúlyt megtartanom.”
