Hírsaláta

2008. január 12., szombat, Belföld

NEM LÁTTAM, DE VANNAK. A Kossuth Rádió csütörtöki, Határok nélkül című műsorában Szili Katalin arról számolt be, hogy közös ebéden vett részt — többek között — a Babeş—Bolyai Tudományegyetem vezetőivel, akik arról tájékoztatták, hogy vannak már magyar nyelvű feliratok az egyetemen. Látta ön a magyar feliratokat? — kérdezte a rádió munkatársa.

,,Én nem voltam bent, nem láttam, én tájékoztatást kaptam. Én a magyar rektorhelyettessel találkoztam, aki arról tájékoztatott, hogy nem teljes körűek a magyar feliratok, de már szerepelnek. Nyilván, kisebb betűkkel, mint a román feliratok, de már van rá példa." A továbbiakban Szili Katalin azt is elmondta, hogy a magyar nyelvű táblákkal kapcsolatos perek még folyamatban vannak, de az egyetem élére ,,új rektor került kinevezésre az év végével, és szeretnék új alapokra helyezni ezeket a kérdéseket".

IDÉN MEGDUPLÁZÓDHAT A GÁZENERGIA ÁRA. Az uniós csatlakozási szerződés előírja, hogy 2009. január elsejéig ki kell egyenlíteni a gázenergia lakossági árát. Ennek következményeként az országban kitermelt gáz ugyanannyiba kerül majd, mint az importált. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, a szolgáltatóknak negyedévenként 25 százalékkal kellene emelniük az árakat. A kormány többször is próbált már haladékot kieszközölni, de eddig nem járt sikerrel. (Erdély fm)

FOLTOS HÍRNÉV. Rossz híre van Lidia Bărbulescunak, a Legfelsőbb Bírói Tanács új elnökének, ezért szavazott (egyedüliként) ellene Laura Coduţa Kövesi országos főügyész. Nem csak az a baj vele, hogy a régi típusú bírák mintapéldánya, de sok kétes ügy is kapcsolódik nevéhez, egyebek közt ő fektette évekig a Flotta-dossziét, Macovei idején majdnem elveszítette állását, mert részletre lakást vásárolt a fiatal házasoknak épített alapból, később lánya versenyvizsgáját egyengette. Ráadásul Rodica Stănoiu nem épp jó emlékű miniszter bizalmi embere volt. (Adevărul)

NEM TUDJÁK. Az Országos Bírói Intézet kérte a Legfelsőbb Bírói Tanácsot, hogy függessze fel vagy fagyassza be a vezető ügyészi és bírói tisztségekre kiírt versenyvizsgákat, illetve törölje ezeket, ha beigazolódik a csalás gyanúja. A bírói intézet minden más versenyvizsga felfüggesztését is kérte, amíg nem tisztázódik a helyzet. A Legfelsőbb Bírói Tanács közölte, hogy nem kapott semmilyen hivatalos értesítést a vizsgákon történt esetleges csalásokról, viszont a vizsgabizottság elnökét, Gabriela Ghiţát, aki Ilie Botoş főügyész idejében annak helyettese volt, a főügyészség korrupcióellenes igazgatósága már behívta meghallgatásra. (Realitatea)

JÖNNEK A FIATALOK. Az RMDSZ ifjú farkasai az öregek székeit rázzák — írja az Adevărul. Kelemen Hunor, László Attila, Borbély Károly, Asztalos Csaba Ferenc, Máté András, Antal Árpád, Olosz Gergely, Táczos Barna, Gyerkó László, Birtalan József igen tanulékonyak, mára az öregektől ellesték már a jelentős politikai karrier befutásához szükséges tudnivalókat, de vállalkozókként is jó tanítványaik Veretsóy Attilának és Borbély Lászlónak. Cégeik virágzanak, mert valamennyien az üzleti életben is kihasználták a politikusoknak adódó lehetőségeket. Az ifjak vezérének a lap Kelemen Hunort, az RMDSZ ügyvezető elnökét tekinti.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 711
szavazógép
2008-01-12: Közélet - x:

Székelyudvarhely országos prioritás

,,Az RMDSZ számára Szé­kelyudvarhely országos szintű prioritás. Elfogadhatatlannak tartjuk ugyanis, hogy a város közösségének érdekei ― Romá­niában egyedülálló módon ― egyetlen ember, a polgármester kényének-kedvének vannak alá­vetve, kiszolgáltatva. Székelyudvarhelyen ugyanis közel két éve nem működik helyi tanács, valamennyi döntést egymagában a polgármester hozza meg" — jelentette ki Kelemen Hunor ügyvezető elnök, bemutatva az udvarhelyszéki RMDSZ-szervezet új, megbízott elnökét.
2008-01-12: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

NATO-csúcs lesz Bukarestben
A NATO történetének legnagyobb szabású csúcsértekezlete lesz az idei, amelyet április elején Bukarestben rendeznek meg — nyilatkozta tegnap Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár és Traian Băsescu államfő azt követően, hogy megbeszélést folytattak a fővárosban. A csúcsértekezlet szervezői egyebek között azt a célt tűzték ki, hogy megoldást találjanak Afganisztán helyzetére, a NATO bővítési terveire, valamint a tagállamok és a fekete-tengeri térség biztonságára. Románia teljes mellszélességgel támogatja a NATO kibővítését Horvátországgal, Macedóniával, Albániával — hangoztatta Băsescu, aki szerint a jelenleginél jobb megoldást kellene találni Grúzia és Ukrajna számára is.Közelíteni szeretnék Szerbiát, Bosznia-Hercegovinát és Montenegrót is a NATO-hoz.