Aki emlékszik még rá, hogy a diktatúra idején a rendőrség egyebek közt a nyelvi beolvasztás eszközeként is fungált, elnyomó funkciói tehát fölöttébb összetettek voltak, szóval, aki ezt nem felejtette még el, az nem győzi méltányolni, amit a háromszéki rendőrség parancsnokhelyettese a minap a sajtó nyilvánossága előtt elmondott, nevezetesen azt, hogy a rendőri munka sokkal haté­konyabb, ha a rendőrök a lakosság többségének anyanyelvén is tudnak kommunikálni. Hogy magától értetődik ez? Persze, csakhogy, mint kitűnik: felismerése emberöltőnyi idővel mérhető. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy lebecsüljük a haladást, ha egyszer bekövetkezett. Márpedig kiemelendő legalább két tekintetben is, hogy a felvételi feltételek racionáli­sabbá váltak. Az ún. magyar helyekre pályázóktól ugyan­is nem csupán a nyelvtudást igénylik, hanem a magyar nemzeti hovatartozást is igazolni kell, méghozzá magyar iskolai igazolványokkal. Másfelől a helyeket, legalábbis első menetben, másokkal nem tölthetik be, tehát olyan keretszámról van szó, melynek elfoglalásában a rá jelentkezők jegyeit veszik csak figyelembe. Azaz a ma­gyar helyekre be lehet jutni a románnál jobb, de rosszabb vizsgaeredménnyel is. Újdonság továbbá, amit a parancsnokhelyettes szintén kiemelt. Háromszéken, hívta fel a figyelmet, több vezető beosztású magyar rendőrtiszt dolgozik ma már, s megbe­csülésnek örvendenek. Magyarán megnyílt a tiszti, sőt, parancsnoki pálya is előttünk, s ezt méltányolni kell. A változás távol ugyan még attól, amit a külön rend­őriskola vagy legalább külön osztályok felállítása jelentene, a parancsnoki állomány nemzetiségi össze­tételéről is lehetne még beszélni, de ha nem lesz, akiből válogatni, hiába lépünk fel igényekkel.