Minden fiatal életében nagy változást hoz, amikor elhagyja a szülői házat, egyedül, párjával vagy többedmagával költözik egy különálló lakásba, amit a maga ízlése szerint varázsol otthonná.
A szülők öröm és féltés között engedik el gyermekeiket, de mindkét részről nagyobb az ismeretlen miatti aggodalom, ha az érintett fiatal fogyatékkal él, s míg korábban szinte minden lépésében segítették, mostantól jóval kevesebb külső beavatkozással, szinte önállóan kell megfelelnie a hétköznapok kihívásainak. Az első háromszéki védett lakást idén június 11-én adták át Sepsiszentgyörgyön két fiatal számára.
Amint arról lapunk korábban hírt adott, Gecse Hajnalka és Dukrét Tímea a fogyatékkal élő fiatalokat fejlesztő és foglalkoztató megyeközponti Írisz Házban tevékenykedik a létesítmény alakulásától, ők az elsők, akik kipróbálhatják az önállóság minden örömét, nehézségét. A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány által működtetett Írisz Ház asztalosműhelyének jövedelméből bérelt tömbházlakást már most otthonuknak érezhetik, hisz ők is részt vettek a rendbetételében, berendezésében, a múlt keddi avatóünnepségen pedig azt hallhatták, nem az elvágott szalag fogja összetartani a lakást, hanem az a szeretet és boldogság, amivel betöltik. Míg a két fiatalt a jelenlévők virágcsokrokkal és jókívánságokkal halmozták el, Hajnalka szüleit kérdeztük, mire számítanak, az öttagú család hogy éli meg a huszonhat éves lány elköltözését.
„Ahhoz, hogy a fogyatékkal élő gyermek sérültsége ellenére egészséges lelkületű legyen, mindent meg kell tenni a nyitottság irányába, és mi ezt megtettük” – indítja a beszélgetést Gecse András, Hajnalka édesapja, aki feleségével, Gecse Hajnallal együtt a legtermészetesebb módon meséli kislányuk történetét.
Hajnalka nyolc hónapos volt, amikor kiderült, nem tud lábra állni, nincs egyensúlyérzéke, nem tud fogni a kezével. A szülők orvosról orvosra jártak, végül két és fél éves korában Csíkszeredában készült el az az agyi komputertomográfos felvétel, amely kimutatta, hogy agyvérzéssel született, a bajok arra vezethetőek vissza. A diagnózis: skizofrénia.
A családban három gyermek született, „ott futkároztak Hajnalka körül már kiskorától a fiútestvérei, akik játszottak vele éppúgy, mint bárki mással. Az óvodában megszerették és segítették. A speciális iskolában elvégezte a nyolc osztályt, írni-olvasni nem tanult meg, de sok mindenben ügyeskedett, például szerette a vallást, verseket tanult. Nyolcadik osztály után otthon maradt, nem kapta meg az engedélyt a továbbtanuláshoz, mert nem tudott írni-olvasni.”
A véletlenen múlt, hogy rátaláltak a Makkai Péter vezette csoportra, ahol a Diakónia Keresztyén Alapítvány égisze alatt már néhány fogyatékkal élő fiatallal foglalkoztak az Olt utcai védett műhelyben. „Eltörött a lábam, és a férjem elment a Diakónia Keresztyén Alapítványhoz, hogy mankót kölcsönözzön számomra. Ott szerzett tudomást a már működő csoportról, akkor már épült az Írisz Ház, Hajnalkát azonnal felírattuk oda” – emlékszik vissza az édesanya.
Kérdésünkre, hogy milyen változásokat hozott az Írisz Ház, a közösség lányuk életében, a szülők elmondták: „Korábban zárkózott volt, nem sokat beszélt, inkább tévézett, kártyázott, most szívesen mesél, önállóan öltözik, sokat fejlődött.” Arról értesültek, eleinte lesz felügyelet a védett lakásban, de ahogy a lányok megszokják, önállóan kell boldogulniuk, hisz éppen az a cél, hogy segítség nélkül is el tudják látni magukat. Hajnalka szülei, miként lakótársa, Tímea édesanyja és édesapja is, azt remélik, az önállóság felnőtt gyermekük hasznára válik, s bár az elválás nagyon nehéz, örvendenek ennek a rendkívül nagy horderejű lehetőségnek, amiről a lakásavatón Makkai Péter azt mondta: az olyan megvalósítások, mint az első sepsiszentgyörgyi védett lakóotthon átadása, kis lépés az embernek, de nagy lépés az emberiségnek, amivel arra utalt, itt nem csak egy létesítményről van szó, hanem olyan szemléletváltásról, amiről vidékünkön húsz évvel ezelőtt álmodni sem lehetett.
