Farkas Réka
Európa ismét fityiszt mutatott a kisebbségben élő nemzeti közösségeknek, „az uniónak nincs általános hatásköre a kisebbségek ügyében, és különösképpen nincs egy kisebbség jogállásának elismerésére, valamint a kisebbség önrendelkezésére vagy autonómiájára vonatkozóan” – áll az Európai Bizottságnak az Erdélyi Magyar Néppárt polgári kezdeményezés-tervezetére adott, bő lére eresztett válaszában.
Szinte borítékolható, nem lesz más a felelet az RMDSZ őshonos nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó beterjesztésére vagy a Székely Nemzeti Tanács éppen most iktatott, hasonló témájú, sajátos régiókról szóló javaslatára.
Régóta tudhatjuk, a brüsszeli bürokraták nem szeretik a kényes kérdéseket. Szívesen írják elő az uborka méretét, szabályozzák a tojás keletkezésének helyét, vagy határozzák meg akár a paradicsom színének megfelelő árnyalatát is – de vállukat vonogatják és hárítanak, ha több százezres, milliós népcsoportok jogait kellene védeniük. Sok nagy államot érzékenyen érint az ügy, hisz különböző nemzeti közösségek lakják, teszik hát, ami a legkönynyebb: az illető ország belügyének tekintik a kérdést. A szlovák jogsértések fogadtatása megmutatta, hogy legfeljebb halvány ejnye-bejnyére futja az Európai Parlamentben vagy a Bizottságban, ha orcátlanul meghurcolják az ott élő magyarokat. Magyarország vesszőfutása esetében láthattuk, annál elszántabbak azonban a brüsszeli szószólók, ha multinacionális cégek, bankok érdekei sérülnek, lobogtatják az emberi jogok nyilatkozatát, és hirtelen ádáz harcosokká, a demokrácia védelmezőivé válnak.
Az Európai Bizottság már a polgári kezdeményezés bejelentésére is húzza az orrát, és indokolatlannak, jogkörétől távol esőnek tartja, pedig éppen az lenne a cél, hogy az unió parlamentje igenis, foglalkozzék a kérdéssel. A sokat ünnepelt lisszaboni szerződés szerint azonban az egymillió összegyűjtött aláírás csak arra utasítja a brüsszeli fejeseket, hogy kötelező módon tanulmányozzák a kérdést, az egész unióban érvényes törvény megalkotására nem, lehetőségük van elutasítani a megkeresést. Három erdélyi magyar szervezet mégis ebben látja a lehetőséget, hónapok óta szervezkednek, európai partnereket keresnek, készítik az aláírásgyűjtést, szövegezik a javaslatot. S ígérik, bármelyikük kezdeményezése nyeri el Brüsszel tetszését, a többiek mellé állnak, s közösen szedik össze a támogató kézjegyeket. Jó kis akció lesz, kampány is következik (jövőben EP-képviselőket választunk), szépen lehet majd szónokolni a megvillanó új reményről. Amely a valóságban azonban olyan halvány, hogy politikusi nagyító nélkül alig észlelhető.
Talán annyi, ha sokat és kitartóan beszélünk bajunkról, ha más, hasonló cipőben járókat is magunk mellé állítunk, egyszer a nagy döntéseket hozók is rájönnek: nem dughatják strucc módjára fejüket a homokba a végtelenségig.
