DAMÓ GYULA, Kisborosnyó. A helybeli Nyíres lokálpatrióta kör, a Tompa Miklós Egyesület és a Pro Natura Alapítvány együttes ülésén elfogadott határozata alapján kiváló szereplésük elismeréséül Ezüstfenyő-díjjal jutalmazzuk a gidófalvi Szilaj hagyományőrző huszár egyesületet. Kívánunk mindannyiuknak jó egészséget és további sikereket tevékenységükben.
VAJDA DÉNES, Sepsiszentgyörgy. Tudtam, hogy be fog következni, hisz ez az élet rendje, de hétfőn reggel kiesett a könny a szememből, amikor Nagy István nyugalmazott igazgató-tanár gyászjelentését olvastam. 1984-ben ismertem meg egy kiránduláson, és azóta rengeteg helyet bejártunk együtt, mert ő volt a lelke a Pro natura mozgalomnak. Nyugdíjasként sem hiányzott ezekről a találkozókról, több ezer gyerekkel ismertette meg a természet szépségeit, a kulturált viselkedést a természetben, Erdély igazi történelmét. Szerettük kópés humorát, örök jókedvét, segítőkész természetét. Igazi ember, igazi tanár volt! Fejér Ákossal ők voltak azok, akikre mindig szeretettel fogok emlékezni: meghatározták életem egy szakaszát, megtanítottak embernek maradni minden körülmények között! Nyugodj békében, Pista bátyám, nem kerülsz idegen helyre, hiszen Fejér Ákos már ott van, mint az életben is olyan sokszor, és biztos, előkészítette a szállásodat, szokása szerint maga mellett...
TAMÁS BÉLA, Feketehalom. Először is üdvözlöm a szabad embereket innen a börtönből. Egy közlekedési bűncselekmény miatt kaptam négy évet és hat hónapot. Tévedtem, és fizetek érte, de el akarom mondani, milyen nehéz itt idegennek lenni. Aki itt volt bent, az nagyon jól tudja, hogy nincs irgalom annak, aki az elítéltek törvényeit be nem tartja. A koszt sem embernek való, tehát azt ajánlom a tisztelt olvasóknak, hogy becsüljék meg magukat, ahol vannak, mert utcát seperni is jobb, mint a rács mögött ülni. Még vasárnap is előfordul, hogy berontanak a maszkosok, és ha találnak tiltott holmit (telefont), akkor mindenki kap egy jó verést, és azzal marad. Az elítélt aztán vesz másikat, és jobban elrejti... Így megy ez, aki ide bekerül, az nem javulni jön, hanem még rosszabbat tanulni. És a fájdalom miatt, amit átélek, folyton csak bosszúra gondolok. Aki esetleg írni szeretne nekem, a címemet könnyen megtalálja. Zárom levelem, és maradok bezárva, tisztelettel: egy 23 éves oltszemi fiatalember.
N. N., Sepsiszentgyörgy. Az elmúlt években több utcát és járdát is felújítottak városunkban, így a Császár Bálint és a Nicolae Iorga utcában is új aszfaltburkolaton járhatnak a gyalogosok – a megrendelők vagy a kivitelezők azonban megfeledkeztek arról a rövidítőről, amelyen a piacra igyekvők a két utca találkozásánál levő sarkot szokták levágni. Amíg mindenütt ilyen volt, nem szúrt szemet, de most már messziről feltűnik (csak talán nem a megfelelő személyeknek), hogy az autóút mentén – ahol igen kevesen kerülnek – szépen, gondosan eldolgozták a járdát, a többség azonban továbbra is a régi, itt-ott besüppedt, töredezett betoncsíkon közlekedik, eső után kétoldalt a kitaposott füvön, sáros földön, a méretes pocsolyát kerülgetve. A sarok amúgy is nagyon elhanyagolt, gazos, és az odaállított térplasztikai alkotást is lehúzza, pedig néhány bokorral, fűnyírással, esetleg kis kerítéssel, paddal épp olyan kellemes kis pihenőt lehetne ott kialakítani, mint a Grigore Bălan és a Puskás Tivadar kereszteződésénél.
