András bácsi meghatottan köszönte meg, hogy az önkormányzat magyar képviselői idén sem feledkeztek meg róla, majd egy kupica pálinka mellett — melyből csak a vendégek fogyasztottak — felidézte életének legemlékezetesebb epizódjait: a második világháború után fogságban töltött időt, a kollektivizálást és azt, hogy mennyire szeretett dolgozni. Utolsó személyazonossági igazolványát 1967-ben állították ki, nyugdíjazása (1971) után is sokat dolgozott a ház körül. Három évvel ezelőtt az udvart még ő kaszálta, a havat is elseperte, de az utóbbi egy-két évben az ereje megfogyatkozott. A házimunkát most másra bízza, azonban mindent úgy kell elvégezni, ahogy ő mondja. Orvosnál nem sokat járt, és úgy véli: ha mindenki annyit betegeskedett volna, mint ő, akkor az orvosoknak nem lenne kenyerük. András bácsi szerint a hosszú életre nincs recept, ő úgy gondolja, hogy az egészséges életmódnak, a munkának és erős szívének köszönheti hosszú életét.