Minden jel szerint Traian Băsescu az alkotmánybíróság útján bekavart az Antonescu–Ponta-féle gyors alaptörvény-módosítási és régiósítási tervének azáltal, hogy elfogadva a népszavazások 30 százalékos küszöbét, egy évvel elhalasztotta annak hatálybalépését.
Bár a hazai politikát uraló kétharmados hatalom leírta az államfőt, s amolyan béna kacsaként igyekszik kezelni, mint láthattuk, Băsescuban még mindig van annyi erő és politikai találékonyság, hogy összezavarja ellenfelei kártyáit, s bizonyos mértékig – természetesen, saját politikai céljai függvényében –, ha meghátrálásra nem is, de új stratégiák kidolgozására kényszerítse.
Az alkotmánybíróság döntése persze csak késlelteti, áthúzni nem tudja az alkotmányra, közvetve a régiósításra vonatkozó álnok akaratot, de mindenképp új stratégiák kidolgozására serkenti a hatalmi pártokat. Fölülünk a veszély nem múlt el. Crin Antonescu első megnyilatkozásai fejet hajtanak a magas döntés előtt, s kivárná Băsescu távozását, ám Liviu Dragnea saját és pártja izmait mutogatva arra jutott: kétharmados kormánykoalíciójának rendelkeznie kell annyi erővel, hogy a választási lajstromokon szereplő román állampolgárok felét és még egyet mozgósítani tudjon. Esetleg két nap alatt, ahogyan azt az előző alkotmánymódosításkor az Adrian Năstase vezette kormány tette. S arra is rájöttek, nevezhetik a régiót megyének is, a lényeg, hogy nyolcnál több ne legyen.
S mit tesz eközben érdekképviseletünk? A sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke, amolyan új idők Pató Páljaként: várjuk ki a végét, ráérünk felhorgadni. Kelemen Hunor az Anselmo fogadóban az RMDSZ-polgármestereknek, kicsit mozgósítóbb változatban ugyan, és az ellenzéki helyzetük adta nehézségeket is részletezve, lényegében ugyanazt mondta: szeptemberben majd tüntetéseket szerveznek, mert: „Fel kell mutatni a közösségi akaratot: nem engedjük Székelyföldet, Partiumot olyan helyzetbe hozni, hogy közösségünk képviselői hatáskörök nélkül maradjanak”... S jogok nélkül mi, gyalogmagyarok, – tesszük hozzá, de ez már mintha amolyan másodrangú kérdés lenne, minthogy az is, hogy jó ideig – míg a húsosfazék közelében voltak – meglehetősen olajozottan működő háttéregyeztetésekhez hozzászokva, semmi újjal nem kellett előállniuk. Máig e módszer üdvözítő voltában bízva, kerülik az éles helyzeteket. Még mindig nincs itt az idő – halljuk ámultan.
Őszig tehát meghúzzák magukat, s bátorságot gyűjtenek radikálisabb fellépéshez?
Csak túl késő ne legyen.
