Aki az elmúlt évtized süllyesztőben eltűnt háromszéki magyar sajtótermékeit olvasgatta, sokszor találkozhatott M. Szabó István nevével. Nyilván, az íráskényszer vezette útját sajtóberkekbe, hiszen gyerekkora óta írogat. Első közlési kísérletével lapunkban próbálkozott, Bogdán László jó tanácsát megfogadta, a verseléssel felhagyott. A prózát azonban folytatta, jó ideig az asztalfióknak írt, mintegy két éve jelennek meg írásai irodalmi lapokban-oldalakon, és most már első, Purgatórium című kötete is kikerült a nyomdából. Irodalomról, elbeszéléskötetéről, a – remélhetőleg – kiadás előtt álló regényéről kérdeztük a fiatal írót.
– Mivel gyermekkorom óta gyakorlatilag könyvekkel foglalkozom, szinte természetes volt, hogy felvegyem a pennát – mondja az 1977-ben Sepsiszentgyörgyön született Miklóssi Szabó István. – Évekig hallgattam, mert nem éreztem magam kiforrottnak, nem éreztem az irányt, amely megfelelne nekem. Hiszek a klasszikus prózában, még ha az írásaimban nem is jelenik meg eléggé. Hermann Hesse, Márquez, Zola a kedvencem.
– Tehát a történetközpontú írásbeliség áll közel hozzád?
– Nagyon is, de úgy éreztem, nem tudom magamat sehova sem besorolni.
– Miért, muszáj beállni valamely sorba?
– Én, sajnos, azt hittem, hogy igen. Aztán Muszka Sándor barátom nyakon legyintett, hogy ennek legyen vége, és a Helikon két hét múlva már hozta is egyik elbeszélésemet. Két év alatt 15–16 írásom jelent meg, akkor jött a Várad folyóirat, Kinde Annamárián keresztül Simon Judit lett a szerkesztőm, és mire észbe kaptam, a kötetet a kezembe nyomták. Ez így furcsán hangzik, mert valójában kemény szerkesztési munka előzte meg a megjelenést. Most már egy regényen is túl vagyok, úgy tűnik, elfogadta a kiadó. Ami a kötetben szereplő írásokat illeti, tényleg történetszerűségek, nem tagadom, hogy szélsőségesek, nem a hatásvadászat végett, hanem ez fogott meg.
– Hogy kell értelmezni a szélsőséges jelzőt?
– Drogfüggőtől kisvárosi félbolond riporterig sokféle figura szerepel az anyagban. Az Apja fia érzelmi töltete például azt kérte tőlem, hogy egyfajta posztapokaliptikus világban történjenek meg, amik megtörténnek. Azt se tagadom, hogy eléggé sok másodlagos gondolat van az írásokban. Megpróbálok úgy írni, hogy legyen egy sztori, ha valakinek az tetszik, akkor megáll annál; van a filozófiai töltet, ami akkor vevődik észre, ha az olvasó egy kicsit jártas az irodalomban; és van az érzésvilág, amit próbálok kelteni, de amihez aztán végképp kell az olvasó hozzáállása is, tehát hogy meg tudja találni magát abban a szövegben. Őszintén, nagyon iparkodom, mert nagyon tisztelem az olvasót, és végtelenül fontos számomra, hogy ha már kézbe vette a könyvet, adjak is neki valamit.
– Ha jól érzékelem, akkor az olvasótól egyrészt irodalmi jártasságot vársz el...
– ...nem várom el, de ha van neki, örüljön, hogy ebben a könyvben is fel lehet fedezni olyant, amivel esetleg ő tovább tud lépni, tovább tudja magát fejleszteni.
– ...másfelől a te világodra való ráhangolódást próbálod elérni.
– Ezt szeretném, természetesen, és ehhez próbálok különféle eszközöket bedobni, de az már az olvasótól is függ, hogy mennyire ássa bele magát abba a szövegbe, ez már az ő választása, az ő lehetősége. Én megpróbálok minél több támpontot adni neki egy ilyen erősebb érzésvilághoz, tehát a szöveghez nagyon közel pászítani őt.
– Kiadásra kerülendő regényed miről szól?
– Egy törpéről. Eléggé divatos áramlatokat vettem figyelembe, az a sok „tántorgó felvilágosulás”, ami napunkban létezik – különféle pszichológiai áramlatokra meg ilyesmikre gondolok – egyfajta impulzust váltott ki belőlem, egy eléggé negatívat, ellenkezésszerűséget az alaptalanság irányában. Mert telenyomjuk a világot Facebook-idézetekkel, amelyek arról szólnak, légy boldog, mert az élet ilyen meg olyan meg amolyan, de fogalmunk nincs arról, mi az az igazi tudás, amelyikért akár tetszik, akár nem, meg kell dolgozni. Ez adta a regénytémát, meg a kemény érzelmi dolgok, amelyekben részesültem az elmúlt két-három évben. Ez egyfajta tiltakozásregény vagy zsigerregény, tehát eléggé erős mind kifejezésében, mind képszerűségében, de ott is próbáltam nem hatásvadász lenni, ott is megvan, hogy a talán megbotránkoztató történetek mögött megtalálható egy teljesen más valóság, amiről valójában szól a regény.
