Demeter J. Ildikó
Meglepte a politikusokat az alkotmánybíróság múlt heti döntése, amely miatt az új alaptörvényt (és benne a régiósítást) jóváhagyó népszavazást valószínűleg egy egész évvel el kell halasztani, de hamar magukhoz tértek, és váratlan derűlátással nyilatkoztak.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy véli, nyertünk egy évet, így több esélyünk lesz elmagyarázni, hogy a magyarság miért kér szilárdabb védelmet az alkotmánytól, és miért lesz jobb Romániának, ha a Székelyföldet önálló régióvá engedi válni; időnként érthetetlenül tréfás kedvű kormányfőnk, Victor Ponta pedig lazán legyintett az egészre: akkor egy év múlva találkozunk az urnáknál. Bízik abban, hogy még mindig hatalmon lesz. Talán egyéb is eszébe jutott: jövőben EP-képviselőket és államelnököt is választ Románia, előbbieket tavasszal, utóbbit ősszel, és kampány idején nálunk még soha semmilyen kisebbségi követelést nem sikerült érvényesíteni. Ellenben a téma körül kellő ügyességgel felkorbácsolt nemzetféltő közhangulat kiválóan alkalmas a nagy gondok és hátsó szándékok leplezésére. Illetve leleplezésére. Megfelelően túlfűtött légkörben Székelyföld szétdarabolása a román állam legfőbb feladatává is előléphet (legalábbis a tévéképernyőkön), bár azzal a magyarázattal mindeddig adós maradt a bukaresti politikacsinálók mindenre elszánt társasága, hogy mit használ ez a román népnek. Igaz, hogy ez a kérdés nagyon nem is foglalkoztatja őket.
Ezért is gyanús ez az alkotmánymódosítási buzgalom. Mert az azonnali átdarálást sem adták fel. A parlament még meg sem szavazta, de Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes máris a végkifejleten dolgozik: háromnapos népszavazást javasol. Ez elképzelhető. Sőt, az is, hogy holnaptól kezdve mindaddig nyitva álljanak a szavazófülkék, amíg a fele plusz egy fős részvétel össze nem jön. Pedig egyszerűbb lenne a 2011-es népszámlálási adatok alapján módosítani a szavazólistákat, hiszen több millióval csökkent az ország lakossága.
A mi kormányaink azonban valamiért ódzkodnak az egyszerű és átlátható megoldásoktól. Különösen, ha magyar ügyekről van szó. Nézzük csak: az első kisebbségi törvénytervezetet 1993-ban dolgozta ki az RMDSZ. 2005-ben egy második változatot is benyújtott, ám a politikai konjunktúra sohasem kedvezett neki, sem a kormányon, sem az ellenzékben. Választási évben nem lehetett ezzel foglalkozni, utána kormányalakítási gondok adódtak, egyéb prioritások, megint választási év. Húsz éve magyarázunk süket füleknek; persze voltak kisebb sikerek, most is elfogadtak néhány RMDSZ-es javaslatot az alkotmánymódosító bizottságban, a nemzetállam azonban megingathatatlannak bizonyult. Talán emiatt tűnik úgy, hogy nem nyerni, hanem veszteni fogunk. Még egy évet. Sőt, ennél többet.
