Jól tudjuk, hogy a székely tej kitűnő, íze, tartalma messze felülmúlja a boltokban kapható zacskós, dobozos árut (ha még tejnek lehet nevezni az UHT-technológiával, 120 fokos hőmérsékleten sterilizált folyadékot – abban biztos nincs veszélyes baktérium, de hasznos anyag is kevés, például a gyerekek által oly kedvelt, karamellre emlékeztető íz a tejben lévő cukrok hőkezeléses átalakulásának eredménye). De hiába bizonygatjuk, az Európai Unió hatóságai nem fogadják el, hogy az egészséges tehénből kifejt tej akkor is biztonságosan fogyasztható, ha baktériumtöltete, csíratartalma milliliterenként valamennyivel meghaladja a százezret, és szomatikus sejt is több található benne, mint az előírt négyszázezer, ami az európai minőségi követelmény felső határa.
Ezeket az elvárásokat az egy-két tehenes, kézi fejést alkalmazó gazdák (de a bödönös fejőgépesek sincsenek elébb, a zárt rendszerű fejés pedig tíz tehén alatt nem gazdaságos) valószínűleg nem tudják majd teljesíteni december 31-ig. Sokan még most is hiszik, hogy Románia esetében az unió továbbra is lehetővé teszi az uniós standardoknak nem megfelelő tej leadását. Pedig ez nem valószínű, hiszen a fejlett európai országoknak nem érdeke, hogy tejet termeljünk, nekik fogyasztói piacként van szükségük Romániára. Kevesen tudják, de például Magyarországról naponta közel félmillió liter tej érkezik országunkba. Székelyföldi, uniós piacra termelő tejfeldolgozók is élnek a magyar tej lehetőségével, hiszen a hazai gazdák nem tudnak megfelelő minőségű árut előállítani számukra.
A januártól kötelező – és sokak számára teljesíthetetlen – minőségi követelmények mellett további kihívásokkal is szembe kell nézniük a gazdáknak, 2015-től ugyanis megszüntetik a kvótarendszert. A termelési korlátok lebontásával hogyan tudunk majd versenyezni a francia, német, holland (és magyar) tehénfarmokkal? Valószínű, sehogy, legalábbis kisgazdaságok szintjén. A többezres állományú, csúcsgenetikájú, automatizált tehenészetek olyan alacsony áron tudják piacra dobni a tejet, amit a székely kisgazda soha nem érhet el – holott százszor többet dolgozik, mint az említett „tejüzemek” farmerjei.
A csőd elkerülésének egyik lehetőségeként emlegetik a húsmarhatartást. Valóban az lehet, de csak olyan gazdáknak, akik rendelkeznek kellő anyagi háttérrel az állomány cseréjére, a farm fenntartására az első bevételekig. Az egy-két tehenes gazda számára a szarvasmarhák kihelyezett tartásban való nevelése lehet eredményes. Szerződés alapján átveszik a borjat, vágósúlyra nevelik, a gyarapodást előre megállapított áron vásárolják vissza tőlük – a rendszer tőlünk nyugatabbra működik. Itt kaphatnak szerepet az egyesületek a törzsállományok megvásárlásával. A szövetkezésen pedig egyre többet kell gondolkodni. A tejszövetkezetek egy másik lehetőséget jelentenek. Kérdés, ha a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben a múlt rendszer keserű tapasztalatai után a székely gazdák nem léptek a szövetkezés útjára, meg tudják-e tenni ezt az elkövetkező, sokuknak sorsdöntő hat hónapban?