Dzsiudzsicu, cselgáncs – japán eredetű önvédelmi sportok. A gyökerek több évszázadra nyúlnak vissza, és egy japán orvos, Akyama Shirobei nevéhez kötődnek. Akyama egyszer Kínában járt, ahol egy titkos szektától megtanulta a hakuda nevű harcművészetet.
Visszatérve Japánba bezárkózott lakásába, s ott három esztendő alatt, a Kínában tanultak alapján kidolgozta saját módszerét. A három esztendő letelte után előállt, és bejelentette, hogy háromszáz fogást tud, amelyekkel valamennyi ellenfelét képes ártalmatlanná tenni.
Hogy hogyan jött rá a cselgáncs lényegére? Egy havas téli napon kint sétált a kertjében, és látta, hogy egyik cseresznyefájának erős, vastag ága letörött a ránehezedő hótömeg súlya alatt, de a mellette álló kis fenyőfa gyenge ága csak meghajolt, majd amikor a hótömeg saját súlyától lecsúszott, büszkén felegyenesedett. Az orvos ekkor felkiáltott: Utánaengedni, hogy győzhessünk! A XIX. században aztán egy másik japán, a nagyszerű pedagógiai érzékkel rendelkező Jigoro Kano Bungakushi tényekkel igazolta a testnevelés szükségességét, s e szükségesség népszerűsítése érdekében előszedte és felújította Japán már feledésbe merült harci játékait. Mindenikből kivette azt, amit értékesnek talált, aztán megalkotta új módszerét, s ezt dzsúdónak (cselgáncs) nevezte el. A dzsúdó lassan és biztosan hódította meg a világot mint kiváló testnevelési eszköz és mint szabályokhoz kötött versenysport. A cselgáncs tehát, mint a dzsiudzsicu, azaz a japán testnevelési rendszer része, küzdősport a szó igazi értelmében. Ennyit röviden arról a sportról, mely nálunk, Háromszéken is honos – Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön.
Maradjunk Sepsiszentgyörgyön, még pontosabban az MSC-nél, s mielőtt Petru Oltean, az MSC cselgáncs és dzsiudzsicu piros-fehér öves hatdanos mestere elvonulna vakációzni, pörgessük vissza a mögöttünk maradt fél év történéseinek filmszalagját.
Petru Oltean – ha netán valaki nem ismeri vagy elfelejtette a lapunk hasábjain megjelent portréját, elmondjuk még egyszer, hogy Marosvásárhelyen született, Radnóton kezdte sportpályafutását, innen került Brassóba, majd Sepsiszentgyörgyre, előbb az Electróhoz (1988-ban mint edző, s párhuzamosan az edzői tevékenységével életre hívott egy önvédelmi, lényegében egy dzsiudzsicu szakosztályt), majd 2008-tól az MSC-hez. De mielőtt a klubhoz került volna, 1992-ben megalakította saját klubját, a Samurai Clubot. Többszörös Balkán- és országos bajnoki érmes. Nős. Felesége, Cristina testnevelő tanárnő, cselgáncs- és küzdősportedző, versenyző. Kislányuk, Veronica hatéves, és maga is a küzdősportok híve.
– Mester, milyennek minősíti két sportága – cselgáncs és dzsiudzsicu – félévi mérlegét?
– Kezdem a cselgánccsal, s azt mondom, hogy az edzésviszonyainkhoz mérten teljesítettünk. Emlékezzünk csak, edzőtermet ígért a város, a klub, egyelőre az ígéretekkel maradtunk, s a szerény munkafeltételekkel. Na de így is szereztünk egy bronzérmet, négy 5. és két 7. helyet. Na de hadd vegyem sorra: U/11-es korosztályban: Laurenţiu Ţifrea (-30 kg) hozta a bronzérmet a csapatviadalról (a körzet vagy régió – ha így jobb – csapatának volt a tagja), egyéniben 5. helyezett, Roxana Onişoru (-32 kg) egyéniben 5. helyezett, U/13-as korosztályban: Bianca Prodan (+52 kg) egyéniben 5. helyezett, Keresztes Tamás (-46 kg) egyéniben 7. helyezett, U/15-ös korosztály: Dimény Bernárd (+66 kg) egyéniben 5. helyezett, Anita Gaban (-57 kg) egyéniben 7. helyezett. Ebből is kitűnik, hogy ebben a sportágban a fiatalokra összpontosítottunk. Negyven és ötven között mozog cselgáncsozóink száma.
– És akkor nézzük a dzsiudzsicut.
– Érmekben összesített mérlegünk: 6 arany-, 7 ezüst- és 14 bronzérem. Aranyérmesek: Oltean Cristina (-49 kg), Antal Róbert (+94 kg), Vlad Codreanu (-60 kg), Nagy Alpár (-81 kg), Alin Pancescu (+ 94 kg), Cristian Oprea (-77 kg); ezüstérmesek: Alin Pancescu (+ 94 kg), Bianca Găban (-55 kg, kettőt), Vajda Róbert (-73 kg), Mihai Dornescu (-69 kg), Răzvan Macovei (-77 kg), Vlad Codreanu (-62 kg); bronzérmesek: Farkas Sándor (-85 kg), Daniel Bulai (-62 kg), Vasilică Bejenaru (-85 kg), Cristina Oltean, Antal Róbert, Mihai Dornescu, Bianca Găban, Nagy Alpár, Vajda Róbert, Vlad Codreanu. Ezek mellé jön még a csapatversenyen szerzett egy ezüst- és három bronzérem. Ami még figyelemre méltó, valamennyi országos bajnokságra (a selejtező útján) bejutott versenyzőnk érmesként tért haza. És még valami. Nagyon jó a csapat, valamennyi tagja a jó sportteljesítmény mellett a tanulásban is a legjobbak közé tartozik.
– Ilyen jó teljesítmény után mit kaptak tanítványai a megyei sportigazgatóságtól, az MSC-től?
– Az idén még semmit.
– És korábban?
– A legjobbaknak járt volna a kalóriapénz, s ez havonta, de sajnos, sportolóink csak akkor kaptak, amikor aranyérmet hoztak, és akkor is csak egy hónapra szóló prémiumot adtak. Ezért is hagyták abba néhányan a küzdősportot, gondolok itt Szőke Attilára és társaira.
– Milyen versenyekre készülnek a második fél évben?
– A görögországi dzsiudzsicu Balkán-bajnokságra, ide súlycsoportonként az országos bajnokság első két helyezettje utazhat, aztán következik a Romániában megrendezésre kerülő dzsiudzsicu-világbajnokság, valamikor az ősz folyamán. Erre úgy tervezzük, hogy legalább négy sportolónk álljon rajthoz.
– Ki segíti munkájában?
– Kedves feleségem, Cristina, aki a küzdőtéren és az edzőteremben is kitűnően teljesít. Cristina egyébként fekete öves 3 danos mester.
– Tervei?
– Mindenekelőtt szeretném magasabb szintre emelni a szakosztály teljesítményét, hogy az előttünk álló időszakban tovább öregbítsük a sepsiszentgyörgyi sport hírnevét, ezen belül az MSC hírnevét is, s természetesen, tovább gazdagítsuk az éremgyűjteményeket. Szeretném, ha sikerülne minél több hazai és főleg nemzetközi vetélkedőn küzdőtérre lépnünk, hiszen csak versenyről versenyre járva biztosíthatjuk a fejlődést, más szavakkal fogalmazva, mély vízben tanul meg úszni az ember.
– Vágya, óhaja?
– Mi más lehetne, ha nem az, hogy legyen végre minden tekintetben elfogadható, megfelelő munkalehetőségünk, egy igazi, korszerű edzőtermünk, úgy, mint Kézdivásárhelyen. Igaz, azt ígérte az új klubvezetés, hogy átrendezi a Szabó Kati Sportcsarnok edzési órarendjét, tervét, és biztosít a cselgáncsnak és dzsiudzsicunak is edzéslehetőséget a nagy teremben. Ezt ígérték...
Csatlakozunk Petru Olteanuhoz, és azt mondjuk az ígéretre: úgy legyen! Úgy legyen, hiszen ez a harcművészeti szakosztály jelen pillanatban az MSC legeredményesebb szakosztálya. A jót pedig vétek büntetni, teljesítetlen ígéretekkel szédíteni.
Pénteken este hívott telefonon Oltean mester: – Ma az MSC díjazta az országos bajnokságokon aranyérmet szerzett sportolókat.
