Gyakorlatilag a maga jogosultságai dolgában amolyan kis nemzeti parlamentként működik, jelenleg hat szervezetet és pártot egyesítve. Az MNT különben szabad bevalláson alapuló nemzetiségi kataszter és külön belső választások útján jött létre – ezek Erdélyben, és nem csak itt, még mindig a politikai fantasztikum körébe tartozó fogalmak. Az alábbi interjúban az MNT elnöke népszerű ösztöndíjprogramjukat mutatja be, melyet a főiskolákon-egyetemeken tanulók számára hirdettek meg. Jó példája annak, hogy a kultúrautonómia birtokában elháríthatók ama akadályok a nemzetépítés útjából, melyek Erdélyben vagy a Felvidéken, Kárpátalján még mindig komoly nehézségeket jelentenek az értelmiségi képzés terén.

Ledolgozni a hátrányt
– Felteszem, hogy abból indultak ki, baj van az értelmiségi utánpótlással, amikor az új ösztöndíjprogram beindítását kiemelke­dően fontos feladatukként határozták meg...
– Valóban. Baj van a képzettségi szinttel, a továbbtanulási szándékkal és a tudás presztízsével is. Amikor az ember megismeri a kegyetlen számadatokat, akkor elgondolkodik azon, tud-e ezeken a statisztikailag igazolt tényeken változtatni. Amit mi Szerbiában egyértelműen megállapítottunk a statisztikai kimutatásokból – és ennek empirikus észlelése is van a mindennapokban –, hogy a magyar közösség peremre szorulása a társadalomban nagyrészt annak is betudható, hogy a kö-zösség átlagképzettségi színvo-nala jelentősen lemarad a szer­bekétől vagy a vajdasági, szerbiai átlagtól.
– Ez nálunk, Erdélyben is fokozatosan romlik.
– A statisztikai kutatások azt bizonyítják, hogy az egyetemet végzettek aránya a magyar kö­zösségen belül fele annak, ami a szerbek közt fennáll. Tehát alul­képzett közösség vagyunk, amely­nek egyetlen egy mutatója jobb, mint a szerbeké, írástudatlanság jóformán nem létezik nálunk, míg a szerbeknél, főleg faluhelyen, még mindig jelentős. Az összes többi mutatónál, már a középiskolás érettségizettek számában is megjelenik a különbség. Amiből az következett számomra, egyik legfontosabb gondom az lesz, hogy ezen változtassak. Azt tűz­tem ki célként, hogy a ciklus végére legalább az érintett nemzedék vonatkozásában ledolgozzuk e hátrányunkat. Ezt az ambíciót szolgálja a komplex felsőoktatási ösztön­díjprogram, amely egyben kapcsolódik köz-oktatási terveinkhez. Mert ott is azon dol­gozunk, hogy a középszinten a magyarok ne a hároméves szakmunkásképzőbe iratkozzanak – ahonnan a továbbtanulás lehetetlen –, hanem érettségit adó szakközépiskolákba vagy gimnáziumokba, mert ha nem teremt­jük meg az érettségi szintjén az esély­egyen­lőséget, akkor azt már nagyon nehéz lesz egyetemi szinten megvalósítani. Tehát a fejembe vettem, hogy a legtöbbet akkor segítünk a közösségünkön, ha olyan serken­tő mechanizmusokkal biztosítjuk a helyzet megváltoztatását, amelyek valós támogatást jelentenek a döntés meghozatalához. Rá kellett arra is jönnöm, hogy a továbbtanulás, a képzettség hiányának két alapvető forrása van. Az egyik olyan, mely újratermeli önmagát. Ha valaki peremre szorul a tár­sa­dalomban, akkor ez a tény tovább növeli a szakadékot a többség és kisebbség között. Ha peremen állunk, és spontánul folytató­dik a történet, aki ott van, ott is marad vagy még jobban leszakad. Ugye a magyarságot Trianon után többször megcsonkították, megalázták, részben irtották és üldözték is. Tehát egyáltalán nem meglepő, hogy a rendszerváltást egy peremre szorult közösség élte meg, még a titói korszak bizonyos pozitív elemei ellenére is. Ez egy az elitjétől több rendben megfosztott közösség. Az én őseim között voltak nagyiparosok is, a családtörténeten pontosan végigkövethettem, miként történt a peremre szorulásunk. Nos, ha mesterséges eszközökkel nem találjuk meg az útját annak, hogy népünket eme állapotából kihúzzuk, akkor ő saját magától nem fogja tudni Münchhausen báró módjára a saját hajánál fogva kicsupálni magát a sárból. Ezért gondoltuk ki, hogy akiknek a gazdasági vagy össztársadalmi helyzete nem teszi lehetővé a továbbtanulást, adjunk egy eszközt a kezükbe. Tehát ne azon múljék a továbbtanulásuk, nincs pénzük arra, hogy Újvidéken járjanak egyetemre.

Jelentős ösztöndíj
– Mekkora az ösztöndíj az államihoz képest? Hálózatát hogyan építették ki, elég­gé átfogó-e, kielégíti-e az igényeket, illetve a céloknak megfelel-e?
– Még ez előtt hadd mondjam el: egy további ok is arra késztetett, hogy ezt meg­célozzuk. A tudás presztízsének a hiánya. Nagyrészt zsellérszármazású közösségen belül a tudásban nagyon kevesen ismerik fel a kitörési lehetőséget. Tehát mi azon dolgozunk, hogy erre ráébresszünk.
– Meglep a dolog, úgy tudtam, a vajdasági polgárosultabb része volt a ma­gyarságnak. Én ugyan csak Szabadkán jártam, ez vezetett volna félre?
– Sajnos, történelmileg másképp állnak a dolgok. Olyan vidék a mienk, ahol a ma­gyar társadalom szerkezetének összes hiá­nya a legmarkánsabban jelent meg, magya­rán itt voltak a legerősebbek a földesurak, komoly nagybirtokos- és nemesi elit élt, és itt volt a legnagyobb a kiszolgáltatott zsel­lérek, földnélküliek serege. Ez Erdélyben másképp volt, a regionális különbség je­lentős. A századfordulón kialakulóban lévő polgárságot, mely jórészt hivatalnokokból állt, 1918 után elüldözték. Nos, ennek a következményei kihatnak a mára is. Be kellett vinni a közösségbe azt a tudatot, hogy aki továbbtanul és úgy boldogul, az előtt megnyílik a kitörés lehetősége. Ezen mi folyamatosan és rengeteget dolgozunk. De hogy válaszoljak a másik kérdésre: a mai Európában az ösztöndíjak olyan mértékűek, hogy az a havi 130 euró, amit az MNT nyújt, nem kevés. Elegendő arra, hogy ha valakit szülei nem tudnak támogatni és szülőföldjétől távol kell tanulnia, mert a legtöbbeknek Újvidékre kell jönniük, nos, annak fussa lakásra és étkezésre. Ahol létezik szülői támogatás is, ott ebből a további kiadásokat lehet pénzelni, mi ezektől sem sajnáljuk a pénzt.
– Tanul, de Újvidéken nyilván nem az anyanyelvén.
– Körülbelül húsz-harminc százalékban létezik magyar tannyelvű oktatás is. Néhány szakterületen tehát, és a magyarok aránytalanul sokan azokra is pályáznának. Ez a másik problémánk, mert a szakmai összetétel sokszor aszerint alakul, hol a magyar nyelvű oktatás. És ezért ezek a piaci keresletnél gyakran több embert képeznek ki, ilyen például az óvónő-, a tanár- és ta­ní­tóképzés. E szakmákból sokszor már nincs szükség annyi emberre.
– Tapasztaltam viszont, hogy Szabadkán, az ottani Műszaki Főiskolán nagyjából fele-fele arányban oszlanak meg a szakok a magyar és szerb nyelvű oktatás között.
– Igen, ott gépészmérnöki, villamosmérnöki és informatikus szakmérnöki képzés létezik magyarul. Nos, a tavalyi, 2011-es évjáratnak 470 ösztöndíjat ítéltünk oda, a mostani, 2012–13-as tanévben pedig 420-at. Az elsőéves ösztöndíjasaink tanulását ráadásul ún. demonstrátorok, mentorok segítik, akik ugyancsak ösztöndíjasok, a felsőéves hallgatók közül a legjobb nyolc­van-kilencvenről van szó. Így akarjuk biztosítani a tanulás hatékonyabbá tételét. Mert nemcsak az fontos, hogy hányan kezdik el, hanem az is, hányan szereznek diplomát. Rendszerünk arról is gondoskodni akar, hogy ösztöndíjasaink jobban haladjanak, mint az átlag egyetemista. Kétéves tapasztalatunk ezt a gyakorlatban is visszaigazolta. Egyrészt motiválni tudtuk a magyar egyetemistákat, hogy itthon tanuljanak tovább, mert a Magyarországon végzett tanulmányok nagy vérveszteséggel járnak a közösség számára. Másfelől a hatékonyság dolgában is elégedettek vagyunk, mert ösztöndíjasaink kétharmada sikeresen és időben tette le a vizsgáit, tehát sikerült többletteljesítményre serkenteni őket.

Állami magyar egyetem Szabadkán
A beszélgetés után olvasom a sajtóban, hogy a délvidékiek újabb tervvel álltak a nyilvá­nosság elé: szerb vagy magyar állami segítséggel saját egyetemet kívánnak Szabadkán alapítani, részben a már létező szakok átcsoportosításával. Logikus lépése lesz egy kiteljesedni vágyó művelődési önrendelkezésnek. Korhecz Tamás erről a kö­vetkezőket fogalmazta meg:
– Az ösztöndíjprogramunk részeként 850 első-, másodéves, valamint felsőbb évfolyamos demonstrátor hallgató részesül ösztöndíjban. Jelenleg a harmadik generációval foglalkozunk, ezek a mostani érettségizők, pillanatnyilag túl vagyunk az iskolalátogatási körúton, a pálya­választási segítségen, most fo­lyik az általunk megszervezett felvételi felkészítés, amit e-ta­nulás (e-learning) alapon és tantermi fog­lalkozáson keresztül egyaránt megszerveztünk. A jö­vő hónapban írjuk ki az idei pályázatot, első körben 400 el­sőéves egye­temista számára. Mára elmondható, hogy a Vajdaságban kimutat­hatóan nőtt a továbbta­nulási szándék a magyarok körében. Ami az egyetemalapítás ügyét illeti, az bekerült az MNT munkatervébe és a szakcsoport, amely a hatástanulmányt elkészíti, megkezdte a munkáját. Őszre nagyszabású konferencián számolunk be az eredményekről. Célunk szakmailag és tudományosan bebizonyítani, hogy a szabadkai állami egye­tem, amelynek minden szakán lenne ma­gyar nyelvű csoport (esetleg szerb és angol nyelvű csoportok is bizonyos karokon) versenyképes és fenntart­ható lehetne. Amennyiben tanulmányunk ezt igazolná, a magyar politikummal hozzálátnánk az egyetem alapításához 2014 fo­lyamán.