Magyarország fontosnak tartja, hogy mindenütt, ahol kisebbségek élnek, kiemelten figyeljenek a kisebbségek jogaira, emberi méltóságára — hangsúlyozta Göncz Kinga külügyminiszter tegnap a Civilizációk Szövetségének Fóruma nevű, ENSZ-égisz alatt működő nemzetközi fórum madridi alakuló ülésén.
Az új fórum annak az elképzelésnek a jegyében jött létre, hogy a népek közti ellentétek gyökereinek feltárásával, illetve a kultúrák közti párbeszédek szervezésével elő lehet segíteni a különböző kultúrák békés egymás mellett élését, és ezzel mérsékelni lehet a terrorizmus veszélyét. A fórum szervezői szerint ez a kezdeményezés a terrorizmus elleni küzdelem alternatív útja lehet.
A magyar külügyminiszter megígérte a fórum nyitóülésén, hogy Magyarországon is lesz nemzeti koordinátora a civilizációk szövetsége programnak, és terv is készül arra nézve, miként tud hozzájárulni Magyarország a civilizációk közti párbeszédhez. Az máris látszik, hogy jelentősen elősegítheti e párbeszédet tudományos eszközökkel, hiszen nagyon komoly civilizációs kutatások folynak Magyarországon — mondta. Megemlítette ezzel összefüggésben a World Science Forum elnevezésű nemzetközi tudományos tanácskozássorozatot, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia szervez az UNESCO-val, a Tudomány Nemzetközi Tanácsával (ICSU) és az Európai Unióval karöltve.
José Luis Rodríguez Zapatero spanyol kormányfő, a nemzetközi fórum kezdeményezője abban fogalmazta meg a fórum célját, hogy küzdjön a türelmetlenség, a radikalizmus, a fundamentalizmus ellen. Meg kell mutatnia, hogy van mód együttműködésre az iszlám világa és a nyugati világ között, hogy nem elkerülhetetlen a civilizációk összecsapása — mondta megnyitóbeszédében. ,,Könnyű beszélni a kölcsönös bizalomról, a türelemről, a kultúrák barátságáról, de sokkal nehezebb tettekre váltani ezeket a szavakat" — mondta felszólalásában Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, hozzátéve, hogy a tettekre váltás első lépése a párbeszéd lehet. Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, aki annak idején elsőként biztosította támogatásáról Zapatero elképzelését, felhasználta az alkalmat, hogy hazája európai uniós tagfelvételéért kampányoljon. ,,Törökország belépése az Európai Unióba világosan jelezné, hogy lehetséges a civilizációk szövetsége" — érvelt egyszerre a török EU-tagság és a civilizációk közti párbeszéd szükségessége mellett.
A ma befejeződő alakuló ülésen várhatóan határoznak egy olyan on-line fórum létrehozásáról, amelyen a tömegtájékoztató eszközök dolgozói gyorsan beszerezhetik szakértők kommentárjait fontos nemzetközi kérdésekről. Egyebek között az lenne ennek a célja, hogy a média — a szakértők tanácsai alapján — elkerülhesse olyan feszültségek és válságok előidézését, amilyeneket például a Mohamed prófétáról közölt karikatúrákkal váltottak ki egyes európai lapok a muzulmán világban. Katar már bejelentette: kezdeményezi egy olyan hálózat létrehozását, amely segít fiatal közel-keleti és észak-afrikai araboknak, hogy munkát találjanak vagy önálló vállalkozást indítsanak. Ezzel a katari kormány szerint mérsékelhető lenne a fiatal arab nemzedékek csalódottsága és marginalizációja, és ezáltal szűkíthető lenne a szélsőséges politikai magatartásformák társadalmi bázisa.
Zapatero spanyol miniszterelnök 2004 szeptemberében, a világszervezet közgyűlésének 59. ülésszakán kezdeményezte e fórum megteremtését, néhány hónappal azután, hogy iszlamista terroristák 191 halálos áldozatot követelő robbantásos merényletsorozatot követtek el 2004. március 11-én a spanyol főváros vasúti hálózatán. Eddig több mint hetven ország csatlakozott kezdeményezéséhez, és az ENSZ is hivatalos támogatásáról biztosította a civilizációk szövetségének programját, illetve a program megvalósítására létesített fórumot.