Az eresztevényi óriáspince-tetői emlékpark megálmodói annak idején a hely szinte kultikus jellegét, az onnan nyíló egyedi látványt tartották szem előtt. Joggal, hiszen a magaslatról szinte körpanorámában látható a környék, nemcsak Háromszék közeli helyei, hanem a távolabbi hegy- s dombvidék is.
Jó érzékkel vették észre azt, ami csak onnan megtapasztalható: azt a varázslat-többletet, ami a hely jellegéből fakad, s amire ugyan nem kell fogcsikorgatva büszkének lenni, de mindenképp simogatja egészséges lokálpatriotizmusunkat.
Az Óriáspince-tető közösségi színtérként csupán pár éves múltra tekint vissza, ám mostani megítélése, értékelése főképp a Székely Vágta okán felívelőben. Olyan rendezvényt sikerült összekovácsolni, melynek jelentősége immár Kárpát-medencei, ezrek, tízezrek vonulnak a helyszínre, nem is beszélve a Duna tévés szórás nagyvilági, százezreket beavató jellegéről. Mindez egy olyan szilárd alap, amire a továbbiakban is építeni lehet, építeni érdemes.
Csakhogy éppen az Óriáspince-tetős kilátásba rondít bele a rétyi faipari beruházás, a Holzindustrie Schweighofer telephelye. A Székely Vágtán ezrek, tízezrek láthatták a Rétyi-tó szomszédságában elhúzódó kopár, szürkésbarna földrészt erőgépekkel, mely idegenként csúfolja meg a zöldülő mezőgazdasági területet. Akik eddig valamiféle megfoghatatlan, arc nélküli létesítményként gondoltak a rétyi faipari beruházásra, most az alapjaival szembesülhettek. Egyelőre csupán a „régészeti feltárásnak” nevezett, szemfényvesztőnek tűnő talajrendezés távoli látványával, de a kép így is riasztó: a hetvenhektáros alapterületűre tervezett ipari monstrum csak sejlik, viszont a látványrombolás máris tökéletes. Amit joggal éreztünk magunkénak és egyedinek, átalakult, pontosabban akaratunk ellenére átalakították, s ha hozzáképzeljük, hogy ott egy-két év múlva már óriáscsarnokok sorakoznak, e térség – melynek mégiscsak az itt élőknek kellene élhető életteret biztosítania, emberi léptékű és fenntartható ipari fejlesztésre, mezőgazdaságra és idegenforgalomra alapozott jövővel –, máris siralmasnak mutatkozik. Mert gigantikus faipari, tájidegen beruházást látni az Óriáspince-tetőről olyan, mintha turisták ezrei az osztrák Alpok büszke ormáról, a Grossglocknerről ipari betonkéményekben gyönyörködhetnének. Nehezen valószínűsíthető, hogy rajonganának egy ilyen képtelen vízióért. Nekünk miért kell lenyelnünk a máris tetten érhető látványrombolást?
A rétyi faipari beruházás körül egyelőre csend honol, de a „régészeti feltárást” tekintve úgy tűnik, a kutya ugat – vagy csak vakkant? –, s a karaván halad. Bizonyára az üzleti tervek már elkészültek, folyamatban az engedélyezési eljárás, maga a román miniszterelnök is stratégiai, zöldmezős beruházásként tett említést a napokban a rétyi ügyletről, az itteni beharangozott munkahelyek is részét képezik az országos ötvenezer új állásnak.
A háromszékiek tekintélyes része azonban lehetséges környezetrombolásként éli meg ezt a modern kori vívmányt. Ha azt tekintjük, hogy elképzelés szerint a kitermelt fát nyersanyagként majdan Kelet-Ázsiába és Japánba exportálják, büszkeségünk és elégtételérzetünk földközelben reked. Erőforrásoktól ily módon, szaporán szabadulni, mondván, hogy úgyis lopják a fát, meg amúgy is helybeli famaffia dolgozik, balgaság. Székelyföld, Háromszék többet érdemel. Közép- és hosszú távú kitekintéssel kellene élhető térséget teremteni, s ha már nincs szolid, gazdasági fejlesztésre vonatkozó elképzelés, érdemes lenne tekintettel lenni legalább arra, hogy ez a térség már busásan megfizette az erőltetett, mesterséges iparosítás árát: betelepítés előbb, csőd és munkanélküliség utóbb.
Nehezen valószínűsíthető, hogy a tüntetésekbe, hétköznapi gondokba belefáradtak újabb tiltakozássorozatba kezdenének az újkori gyarmatosítás ellen, miközben a befektetők, illetve a mellettük lobbizók profit iránti éhsége, a beruházást támogató szűk csoport érdeke igen erőteljes. Mégis, talán még nem késő hangosan kimondani: erre a beruházásra itt csak keveseknek van szükségük. S bár szokás emlegetni a fafeldolgozó csarnokaiban terjengő fenyőillatot, változatlanul jobb lenne annak az erdőben örvendezni. S ha sokunk akarata ellenére mégis megépül a rétyi fűrészüzem, jelenlegi politikusaink majdan az Óriáspince-tetőről mutogathatják gyermekeiknek, íme, az ottani monstrum néma cinkosságunkkal jött világra. Halkan megjegyezhetik majd azt is, a papa tehetett volna ellene, de azonnali politikai és gazdasági haszonért kényelmesebb volt hallgatni. Néhány ezer, tízezer, százezer euró ellenében.