1945. április 15-én az időközben megalakult Háromszék Vármegyei Izraelita Hitközösség Ötös Tanácsa nevében Féder Kálmán igényli az ingó és ingatlan zsidó vagyonok és ezek egy részének átadásából befolyt pénz kezelését. (A zsidó templom és kultúrotthon átadása, a raktárakba összehordott tárgyak átadása leltár alapján).
A Miklós Imre által irányított városi tanács újból elutasítja a kérést, egyrészt megengedhetetlennek tartva, hogy öt ember rendelkezzék egy egész közösség vagyona fölött, másrészt arra hivatkozva, hogy a közösség egy tagja a román városvezetéstől kapott engedéllyel és kulcscsomóval a román hatóságok kivonulása után, ki tudja, milyen céllal, sorra járta az elhagyott házakat. Végül is országos szinten döntenek a deportált és vissza nem tért zsidók vagyonának közös kezeléséről. Az átadást a járási főszolgabírók és a népőrparancsnokság végzi, így Féder, aki az országos zsidó kommité tagja is, a tanáccsal közösen 76 család vagyonának kezelője lesz, a polgármesteri hivatal az elhurcoltak házbéréből és ingóságainak értékesítéséből származó 6831 pengőt átutalja a közösség számlájára.
1945. február 10-én a Hivatalos Közlönyben (Monitorul Oficial) megjelenik a 91. sz. törvény a Casa de Administrare şi Supraveghere a Bunurilor Inamice (CASBI), az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Pénztár megalakításáról. Ez fogalmazza meg a „vélelmezett ellenség” fogalmát, mely azokra a magyar és német nemzetiségű román állampolgárokra vonatkozik, akik 1944. szeptember 12-én (román–szovjet fegyverszüneti egyezmény) a trianoni Magyarországon vagy Észak-Erdélyben tartózkodtak, vagy akik a közeledő front elől elmenekültek, illetve akiket a magyar katonai hatóságok lakóhelyük elhagyására kényszerítettek. A törvény alapján a hazatérő menekültek egy része nem térhetett vissza otthonába: egyrészt teljes bizalmatlanság fogadta őket az új politikai-társadalmi rend képviselői részéről, másrészt pedig a törvény alapján a román állam a zárolható magyar és német vagyonok kezelésbe vételét a CASBI-törvény kiterjesztette a Románia határain kívülre került magyar és német nemzetiségű román állampolgárok tulajdonára is. A törvény és végrehajtásának célja a magyar kisebbség elszegényítése volt. A CASBI-törvény értelmében az elmenekültek ingóságait és ingatlanjait lefoglalták, raktározták, majd szétosztották többségében az új adminisztráció helyi és ide helyezett alkalmazottjainak, besszarábiai menekülteknek és ritkábban a valóban rászorulóknak. Amint a menekültek hazaérkeztek, többüket azonnal a mai lőtér helyén álló, a magyar katonaság által visszahagyott barakkokból álló lágerben helyezték el.
A hazatértek, miután a rendőrség és népbíróság tagjaiból létrehozott, a fegyverszüneti egyezmény végrehajtásával megbízott hivatal (Comisariatul General al Executării Armistiţiului) az illetékesek politikai magatartását ellenőrizte, és azokat állampolgári jogaikba visszahelyezte, javaik visszaszolgáltatását kérhették a városi tanácstól. A kérések felterjesztését a helyi MNSZ felvállalta, de személyesen is lehetett fordulni a városi tanácshoz. (Érdekesség: a kérésekben a megszólítás: Polgármester Testvér!) A város elöljárósága által kinevezett bizottság (Kisgyörgy Tamás, majd Miklós Imre polgármester, dr. Váncsa József polgármester-helyettes, Kovács Gyula városi közgyám) lelkiismeretesen vizsgálta meg a kérések megalapozottságát, és az igénylőknek a lehetőségekhez mérten gyorsan kiadta a visszaszolgáltatási határozatot, de a végrehajtás sok esetben nemcsak rajta múlott, így sokan csak rokonoknál, ismerősöknél kaptak szállást.
Nem egy esetben a visszaigénylés a beköltözöttek makacssága miatt elhúzódott, s a lakásadóval a hazatértet terhelték meg, vagy a visszaigénylők ingóságuk megkeresésére maguk indultak el, és folytattak nyomozást, majd tanúkkal igazolták a tulajdonjogot. Az Állami Levéltár helyi fiókja számos visszaigényléssel kapcsolatos dokumentumot őriz. Íme néhány: P. B. a hadműveleti kiürítés és életfogytiglani munkaszolgálatra ítéltetése miatt 1944 szeptemberében Magyarországra távozott, és 1945 februárjában tért haza. Bútorait P. Gh. vasúti pénztárosnak utalták ki. A határozat 1945 májusában megszületett, de a bútorok még 1946 júliusában is P-nél vannak. Dr. Z. L. ügyvéd lakását teljesen kifosztva, kiürítve találta, bútorait itt-ott fedezte fel. Dr. L. S. zongoráját E. J. városi rendőrparancsnok vette magához. Dr. K. G. ügyvéd irodáját és annak berendezését (Kossuth Lajos u. 1.) a Dolgozók Szövetkezete használja. Dr. K. G. bútorai K. B. volt megyefőnök használatában vannak. B. R. A-né1945 szeptemberében ingóságait kéri vissza, melyek a Sportegyesület, CAM, járásbíróság, Nemzeti Bank és B. I. tulajdonába kerültek. Fordított esetről is olvashatunk, amikor Gh. D. 1940-ben Brassóba költözött volt szentgyörgyi lakos a városi tanács segítségét kéri ingóságainak és ingatlanjának visszaszerzésében N. SZ. J. volt magyar rendőrtől, aki három éve minden bér és anyagi ellenszolgáltatás nélkül használja. Olyan esetről is olvashatunk, hogy P. B. panaszt tesz a városi tanácsnál, miszerint a lakásában tartózkodó orosz katonák dorbézolása, az épület állandó rongálása, háziállatainak megölése miatt kénytelen volt elköltözni. És folytathatnánk a sort.
(folyatjuk)
