Egy évvel nyugdíjba menetele előtt nemzetközi magyar nagytáborba viszi a hazai mozgalom talán legerősebb háromszéki ágának képviselőit. Előbb azonban az általa irányított környezetvédelmi körről kérdeztük, ennek munkája ugyanis szerencsés módon összefonódik a cserkészmozgalom építésével, nevelői és önnevelői tevékenységével. A „miért csinálja?” kérdésre Gaál Sándor – mindenki Sanyi bácsija – válasza lefegyverző: „Mert a gyerekek mindig megérdemlik.”

Gólyaszámlálók a Vadason
– A sepsiszentgyörgyi Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat tábori évadának felavatása az idén nem sokat váratott magára.
– Az évzáró másnapján fel is mentünk a Vadasra saját cserkészparkunkba. A megye által évtizedekre rendelkezésünkre bocsátott volt erdészházat az évek során elláttuk min­den szükségessel, ott sátortáborozásra és elszállásolásra is alkalmas körülményeket ala­kítottunk ki. A Tanulók Klubjának környe­zetvédelmi köre és cserkészcsapatunk tagjai vettek részt, akik az elmúlt évben a gólyafészkek leltározásán és a gólyák számlálásán dolgoztak. Negyvennél több gyerek gyűlt össze a megyéből, a végére hetvenre duzzadt a táborlakók száma. Öröm volt viszontlátni a febru­ári tanszimpózium után az újból találkozó munkatársakat. Tartalmas időt töltöttünk együtt a Kőröspatak fölötti Vadasi Cserkész­táborban gombaismeretnek szentelten, gyógy­növénygyűjtéssel, főzőversenyekkel, esti tá­bortüzekkel megfűszerezve.
A gólyaszámlálásról kérünk pár részletet. Nos, a felső-háromszékiek idén, sajnos, nem jeleskedtek különösen, nem kap­csolódtak be a rendszeres munkába, erre remélhetőleg jövőre sor kerül majd, de az öt évvel korábbi összeíráshoz képest a felmért régiókban számottevő szaporulatról számoltak be. Több fészket laknak be a gólyák, és több olyant találtak a gyerekek, ahol az idén négy, sőt, öt fiókát is nevelnek szüleik.
– Valószínűleg, az idei esős nyár is besegített a gólyáknak, Baconban olyan fészket is találtak, amelyben hat fiókát számoltak meg, ami valóban ritkaságnak számít. Örvendetes a fészkek és az egyedszám gyarapodása. Az idén érdekes módon sok, még nem ivarérett gólya is hazatért. Ezek nagy kolóniákba verődve töltik az éjszakát, például Zabolán a Mikes-kastély kertjében és másutt. Rengeteg, párba nem állt gólya érkezett, mintha megérezték volna, hogy az idén több eleség lesz. A fiatal gólyák ugyanis gyakran csak négy-öt év után, ivarérett korukban térnek először vissza, s azt a pár évet Afrikában töltik. Idén nem ez történt. Ezért láthatók többfelé a megyében a nagy gólyacsoportok, melyeknek nincsenek fiókanevelési gondjaik, ráérősen gyűjtögetnek, de csak saját maguknak. Hogy párjukhoz kü­lönben hűek-e? Nem párját tartó madár a gólya. Tavasszal a hímek hét-tíz nappal a nőstények előtt megérkeznek, és rendezik a fészket. Az érkező tojók ezekből választják ki a nekik leginkább tetszőt, s ahogy leszállnak, meg is történik az első párzás, és akkor az a pár azt az évet együtt tölti. A gyerekek sok érdekes dolgot megfigyeltek, akik a tavaly is részt vettek, az idén e-mailben és telefonon is jelentették a történéseket. Például: hány tojást dobtak ki, hány fióka kelt ki, hányat nevelnek, minden apróságot. Igen, miután négy-öt tojás megvan, előfordul, hogy a többit kidobják, ki sem költik. Betartanak egy optimális számot, amit még fel tudnak nevelni. Előfordul az is, élelemszűke idején, hogy csak egy fiókát tartanak meg, hogy legalább az felnőhessen, s az utóbb kikelteket kilökik a fészekből, ha száraz nyárra lehet számítani.
Mint lapunk jelezte, az idei év madara a gyurgyalag. Ezzel a csodálatosan szép, színes tollú madárral a februári tanszimpóziumon ismerkedtek meg, szalagról lejátszott hang után is felismerik már őket a gyerekek. A méhészmadárként is ismert védett szárnyas telepeinek összeírása folyamatban, leomlott löszfalakban fészkel sok közülük. Esős időben a méhkaptárokhoz is közelebb jönnek, emiatt a méhészek nem szeretik őket, mi több, azt tapasztalták a gyerekek, hogy egy méhész az idén egy helyt az összes fészket fadugóval használhatatlanná tette, alighanem sok madár pusztulását okozva ezzel. Holott a kár, amit a méhekben e védett madár okoz, elenyésző, a teljes helyi állomány elpusztítása semmivel sem indokolható. Ráadásul védett madárról van szó. Még sokat kell tanulnunk ahhoz, hogy a természettel békében tudjunk élni.

Összerázó tábor a külföldre készülőknek
A környezetvédőket azok táborozása követte a Vadastetőn, akik idén részt vesznek a magyarországi Ócsán megtartandó nemzetközi magyar cserkésztalálkozón. A világtalálkozóra jelentkezők amolyan „összerázó előtáborozáson” vettek részt.
– A találkozóra abból az alkalomból kerül sor, hogy decemberben múlt száz éve a ma­gyar cserkészmozgalom megalapításának, ezért a világ minden sarkából, Ausztráliától Kanadáig és Dél-Afrikától Dél-Amerikáig ma­gyar csapatok meghívást kaptak az eseményre. Nyolc-tízezer résztvevőre számítanak és ügyesen oldják meg, mert altáboronként a különféle régiókból érkezők közül egy-egy őrsöt osztanak be, tehát minden altáborban lesz felvidéki, erdélyi, délvidéki, kárpátaljai, dél-amerikai, magyarországi, észak-amerikai stb. őrs, hogy a gyerekek megismerhessék egymást minél jobban. A háromszékiek három csapattal vesznek részt, a mienk mellett a Bölöni Farkas Sándor és a kovásznai Havadtői Sándor csapat nevezett be. Gondoskodtunk róla, hogy a gyerekek egy kicsit szokjanak össze, a Vadason elkészítettük az őrsi zászlórudakat, kifaragtuk a többit is, a mi körleteinkben mindenütt ott fog lobogni a székely zászló is.
– Egyszer jártam arra, vízben álló ártéri erdőkre emlékszem...
– Nem jártam ott, valóban van egy vízi rezervátum a környéken, de biztosra veszem, a cserkészeket igénybe vevő, ám biztonságot nyújtó körülményekre számíthatunk. A szer­vezők élvezik a magyar kormányzat anyagi támogatását. A nehézségek nem jelentenek gondot, ennél nagyobbakat is legyűrtünk már a Madarasi Hargitán pár éve. Úgy gondolom, óriási élmény lesz, és kapcsolatokat építhetnek majd a résztvevők. Érdekessége különben a szervezésnek, hogy minden utódállami csapat visz magával egy-egy többségi őrsöt is, lesznek szlovák, román, szerb és ukrán meghívottak, hadd lássák, tudunk közösen is örvendeni, és nem rekesztünk ki senkit. Mi saját utunkat úgy terveztük meg, hogy észak, Nagyvárad felé megyünk, s mivel az idei Forró Elek-emlékév, Nagyabonyban megállunk koszorúzni és megemlékezni Forró Elek sírjánál. Az angyalosi származású Forró Elek negyvennyolcas honvédtiszt volt, Bem apó egyik jobbkeze, a forradalom után nem tért haza, hanem forra­dalmár társa nagyabonyi birtokán lett gazdatiszt. Végig megőrizte eleven kapcsolatát szülőföld­jével, érdeklődött minden itthoni esemény iránt. Büszkék lehetünk rá, és ha már arra járunk, megéri megtenni azt a kis kitérőt. Székely zászlót is kitűzünk a sírra a koszorú mellé. Hasonló­képpen járunk el majd visszajövet, akkor a világosi fegyverletétel helyszínére megyünk majd, az emlékműhöz, amit az arra járók általában elhanyagolnak, mert a főútvonaltól félreesik nyolc kilométerrel. Megéri, hogy a gyerek egész életében emlékezzék rá: ő járt a nagy sorsforduló helyszínén, mely nem csupán egy nagyhatalom által ki­kényszerített kudarc, de állandóan újjáéledő szabadságharcunkat is idézi. A nagy tábor augusztus 11-től 19-ig tart, mi még egy éjszakára ott maradunk, hogy huszadikán bemehessünk Budapestre a Szent István-napi tűzijátékot megnézni. Nem vegyülünk el a tömegben ennyi gyerekkel, de az élmény biztosan megéri majd, hogy kivárjuk. Este indulunk hazafelé. Háromszékről százhúszan szállnak a nagy táborba, Kézdivásárhelyről és Kézdialmás­ról ötvenen csatlakoznak az alsó-háromszé­kiekhez, Erdély más sarkaiból még tucatnyi csapat megy. Egy ilyen esemény életre szóló élményt jelent, emlékszem, az 1991-es Vekeri-tói tábor a debreceni Nagyerdő közepén mennyi mindennel ajándékozott meg. Akkor a református világtalálkozó kapcsán tartottuk meg első nagy táborunkat az új érában. Emlékezetes marad az 1993-as gödöllői nemzetközi dzsembori emléktábor is. A szentgyörgyi Csáki fivérek, Tulit Zsombor és társaik ma is emlegetik, amit ott átéltek. Megható volt a vadasi záró tá­bortűznél, hogy nagy meglepetésre egyszer csak este fél tizenegykor beállítottak ezek az öregcserkészek a táborba. Kihozta őket a nosztalgia. Az informatikus Csáki Arnold végül ötödikes kiscserkész fiával együtt vonta le az árbocról a táborzászlót az ünnepség végén. Megítélhető ebből is, mit jelentett számukra a mozgalom. Biztosra veszem, panaszra nem lesz okunk Ócsán sem, kellő­képpen előkészített táborhely vár majd.
                                                                  *
A tábori beszámolóra majd visszatérünk még. A mai erdélyi magyar cserkészmozgalom kb. 2500 tagot számlál, ezek hatvan körüli csapatban tevékenykednek. A szövetség központi irodája Csíkszeredában működik, az elnök szamosújvári, az ügyvezető alelnök Kolozsváron él. Valamikor 130 bejegyzett csapat indult, sok felbomlott a felnőtt vezető hiánya miatt. „Nem került elég felnőtt, aki szabadidejét és nemegyszer zsebpénzét is fel­áldozza a gyerekek érdekében, pedig ők meg­érdemlik, őszinték és ragaszkodóak, a mozgalom pedig olyan eszköz, mellyel észrevétlenül is nevelni lehet őket. Az őrsök egypár évvel idősebb társuk vezetése alatt tevékenykednek, általában heti munkaterv alapján, amióta székházunk is van a Kórház utcában, igazán optimális körülmények között. A nagyobb társ irányítását könnyebben elfogadják a gyerekek, mint a felnőttekét, a mozgalom az önigazgatás élményével ajándékozza meg őket, páratlan közösségi tapasztalatot jelent.”