Részletesen ecsetelik, milyen mélyen gázoltak bele egyes magyarországi vezetők a román állam szuveranitásába a régiósítás kapcsán tett kijelentéseikkel. Hogy mely nyilatkozatokra és mely politikusokra céloznak, azt nem pontosítják – vélhetően így akarták elkerülni azt a fölöttébb kényes hely­zetet, hogy hivatalos közleményben kelljen leírniuk Székelyföld nevét, amely térség védelmében emelt szót a magyar kor­mány több képviselője.
Amúgy pedig a régi, untig ismert lemezt vették elő újra: hogy a kisebbségi kérdés bel­ügy, hogy Románia minden nemzetközi kötelezettségének eleget tesz, s különben is, a szuveranitás. Melyet olyannyira féltenek Bukarestben, valahányszor a magyarokról van szó, de melyről oly könnyedén megfeledkeznek, mihelyst az országot kellene kormá­nyozni. Mert fölöttébb szeretnénk mi is, Romániában élő magyarok, ha ily keményen lépne fel a bukaresti kormány akkor is, amikor például a Nemzetközi Valutaalappal tárgyal. Hogy ne kelljen az IMF jóváhagyására várni, ha csökkenteni szeretnék a kenyér áfáját vagy a társadalombiztosítási járulékot. És szeretnénk ugyanezt az elszántságot látni a buka­resti vezetőkön, amikor az energiaárak libera­lizálásáról van szó, melynek nyomán nagy­ságrenddel többet fizetünk majd a földgázért, villanyáramért! Csakhogy ennek nyomát sem látjuk, az országot voltaképpen az IMF kormányozza, a kormány pedig csak a magyar közösséggel szemben fitogtatja erejét.
S mintha a szolgálatos nemzetféltők fellépése nem éppen az egységes válaszreakció után kiáltana, Tusványos második napján bekapcsoltak az ügyeletes távolmaradók is. Miután gőgösen elutasították a részvételt a július 20-i tüntetéseken, hasonlóan járnak el a magyar–magyar párbeszéd egyik lehetséges fórumával, a bálványosi szabadegye­temmel. Antal Árpád duzzogva ecsetelte, ő ugyan be nem teszi lábát a szabadegyetemre, ha Tamás Sándort nem hívták meg, Kele­men Hunor szíve pedig Bíró Zsolt MPP-elnökért fáj, de azt nem győzik hangsúlyozni: nem a Fidesznek üzennek ezzel, velük igyekeznek jó viszonyt ápolni.
S részben így is van: a székelyföldi RMDSZ-esek valóban látványosan dörgö­lőznek a magyar kormánypártokhoz, miközben a csúcsvezetők Mesterházy Attilával vagy Bajnai Gordonnal purpárléznak. Távolmaradásukkal pedig valóban nem a magyar kormánynak üzennek, hanem ne­künk, erdélyi, székelyföldi magyaroknak. Mégpedig azt: nemhogy a közös fellépésre, de a párbeszédre sem hajlandóak.
A nemzetféltők legnagyobb örömére.