...az unott arcú egyenruhás rendfenntartóktól pedig hiába érdeklődik, persze, szervező is akad épp elég, de az olyan ciki, hogy fényképezőgép a nyakban, jegyzetfüzet a kézben, és akkor figyelj, kislány, hol is az az izé, tehát a füzettel a kézben céltudatosan lehet már bolyongani, olybá tűnik, akárha őslakos lenne az ember, mint azok az első generációs tusványozók, akik most babakocsival, épptopogó kisembert kézen vezetve és sűrűn elmélázva, hogy valamikor ők is, sóvár pillantások a sátrakra, hogy amikor még, és egy pajkos összenézés, hogy majd miután elalszik a gyerek, és ődöngés egyik előadósátortól a másikig, a kora délután az a napszak, amikor a tusványozóknak csak egyik rétege mutatkozik meg, a „dögcédulások“, ilyenkor minden második ődöngő nyakában kitűző, szervező a legtöbb feliratú, aztán press, majd előadó, a szervezőket arról ismerni fel, hogy nagyon elfoglalt arccal járkálnak, söröshordót cipelnek vagy épp unott nézéssel ülnek valamely sátor alatt, a sajtósokat futkorászásukról, különösen a tévések állandó témakeresésben, pedig ott körülöttük az élet, az előadókat meg... hát ők az előadók, nem mind rövidnadrágos, kinek kora, kinek tekintélye nem engedi az itt kötelező viseletet, a másik réteg, a bulizók hada még nem mutatkozik, csak néhol a napszemüveg mögé rejtett álmos tekintetek hitetik azt a látogatóval, ők is jelen vannak, valahol léteznek, talán egy másik dimenzióban, talán egy másik világban, az a két frizbiző lány, talán ők közéjük tartoznak, az a pár a sörsátor alatt, mely tavalyi, tavalyelőtti élményeit osztja meg egy újonccal, biztosan, mindig ott a világ közepe, ahol épp vagyok, mondja a fiú, jó filozófia, kár, hogy nem igazán eredeti, a sátortábor csendes, légy se száll, csak a por, lehúzott cipzárak, bejárat előtt hátizsákok, a kapunál egyenruhás rendfenntartó húzza körül bal csuklóján jobb keze mutató- és hüvelykujját, számon kérve a karkötőt, jó, akkor kerülök, nagy ívben a tévékamera elé állított interjúalanyt is, öt kigyúrt srác lecsap a kihagy­hatatlan pillanatra, meztelen felsőtestük napbarnította, fejükön a bőrkalap egyenfekete, beállnak interjúalany mögé, pillanatig faarccal félkörbe, majd karjukat könyökben behajlítva kivillantják muszklijukat, és vigyorognak szélesen, az operatőr kétésgbeesetten integet, hogy félre, srácok, de ők nem zavartatják magukat, erre a napra ezt a mókát találták ki, interjú viszont elölről, sátortól sátorig, embertől emberig, jólesik román előadó szájából hallani a székelyezést, de vajon Bucur falujába megtérve is oly ragaszkodással beszél-e székely barátairól, mint itt, ez az a kérdés, amire választ nem kapni, amúgy válaszokat ha nem is, de kérdéseket annál többet fogalmaznak meg a mikrofonokba beszélők, vagy csak egyszerűen megállapítanak ezt-azt, többnyire nagy igazságokat, „műemlékekből még mindig többel rendelkezünk, mint amennyit a kulturális turizmus fogyasztói be tudnak fogni”, ez egy gyérebb hallgatóságú ponyva alatt, odébb, a teraszon a vonatok sűrű kattogása szakítja állandóan félbe a mikrofont nem kapott előadókat, innenfelől az egyik sátor hangosítása nyomja el a vászonfalon túli hangokat, „az a jó könyv, ami arra késztet, hogy tíz percig lelépjél a facebookról”, ez sem rossz megállapítás, a pártelnök persze nem erre figyel, a kedvcsinálónak szét­osztott verseskönyvet is félretolja, itt most a világ dolgai forognak kockán, megjelenik a tetovált lány is, fekete izominget (székelyül: majót) visel, most épp ez a felsőruha a divat, és telefonál és telefonál és telefonál, közben fel és alá, másik kezében a dobozos sör langymeleggé lesz, mulatságosak a srácok trikóján a feliratok, egy csokiszínű gyerekén az áll, hogy CSOKY, haverjáén pedig, hogy CHET ELEK, nem fantáziátlan a LABORKUKAC sem, a BEER THE ANSWER szokványos, a SEX INSTRUCTOR viszont elég elrugaszkodott, napnyugtával jön fel a napjuk a kitűző nélkülieknek, kezd munkájuk akadni a söröket csapolóknak, itt-ott még csoportokban a fehér inges, hosszúnadrágos megmondóemberek, de már kisebbségben a sörüket lóbálókhoz képest, az FBI feliratú trikót viselő legény békésen alszik az esti koncertet majd rögzítő kamera vaskerítése tövében, az operatőr félretolja a rácsot, megrázza vállát, ülő helyzetbe segíti, efbéi megköszöni, majd feje ismét ölébe hull, kicsit még lődörög laposabbik felén, aztán eldől újra, vissza a mámorba, a baba­kocsisok idejében elfoglalják a stratégiai helyeket a koncert előtt, a kitaposott gyep kezd megtelni, kilöttyent sörtől vidulni, Nem bűn a fröccs, ember!, böngészi a permanenssel ponyvára örökített alapigazságot a szénakészítés közben szíjassá aszalódott atyafi, rövid futam gitáron, két-három sornyi az énekből, adjál még rá, Józsi, csörlőn magasba a kivetítő, sűrűség, füst, zsivaj, a Nap megelégelte a látványt, mára ennyi épp elég volt, majd holnap újra minden ugyanúgy.