A 22 válogatottat felvonultató mezőnyben a kilencedik helyet szerezte meg a nyílt vízi úszás 5 kilométeres csapatversenyében a Papp Márk, Risztov Éva, Olasz Anna összeállítású magyar együttes a barcelonai vizes- világbajnokságon.
A vb-címet a németek jelentős előnnyel beérkező hármasa érdemelte ki a görög és a brazil hármas előtt.
Csütörtökön folytatódott az oroszok és a kínaiak nyerőszériája, miután mindkét delegáció sportolói bezsebeltek egy-egy újabb aranyérmet. Kettős kínai siker női toronyugrásban azután, hogy a mindössze 14 éves kínai Sze Ja-csie maga mögé tudta utasítani honfitársát, a szám címvédőjét és kétszeres olimpiai bajnokát, Csen Zso-lint. A Szvetlana Kolesnyicsenko, Szvetlana Romasina orosz duó diadalmaskodott a műúszók páros szabadgyakorlatában. A háromszoros olimpiai bajnok Romasina partnerével vasárnap a kötelező számot is megnyerte, egyéniben pedig szintén duplázott, ezzel a katalán fővárosban már a negyedik, összességében pedig a 14. vb-aranyát gyűjtötte be.
Az eredmények: * nyílt vízi úszás, 5 km-es csapatverseny: 1. Németország (Christian Reichert, Thomas Lurz, Isabelle Härle) 52:54.9 perc, 2. Görögország (Szpiridon Dzsanniotisz, Antoniosz Fokaidisz, Kalliopi Arauzu) 54:03.3 perc, 3. Brazília (Allan do Carmo, Samuel de Bona, Poliana Okimoto Cintra) 54:03.5 perc... 9. Magyarország 56:09.4 perc * női toronyugrás: 1. Sze Ja-csie (Kína) 392.15 pont, 2. Csen Zso-lin (Kína) 388.70 pont, 3. Julija Prokopcsuk (Ukrajna) 358.40 pont * műúszás, páros szabadgyakorlat: 1. Szvetlana Kolesnyicsenko, Szvetlana Romasina (Oroszország) 97.680 pont, 2. Csiang Ting-ting, Csiang Ven-ven (Kína) 93.350 pont, 3. Ona Carbonell Ballestero, Margalida Crespi (Spanyolország) 94.990 pont. (tibo/MTI)