Lüktető fesztivál

2013. július 27., szombat, Közélet

Alig több, mint egy hónap van hátra a sepsiszentgyörgyi pulzArt Fesztivál kezdetéig, a szervezők ismertették a már nagyjából összeállt programot. Mint ismeretes, a kortárs összművészeti fesztivál a műfajok találkozására összpontosít, a szervezők szándéka szerint nem a Szent György Napok alternatívája kíván lenni, hanem olyan rétegrendezvény, amely a „kifinomult” közönségnek szól.

A Sepsiszentgyörgy, Székelyföld kulturális fővárosa program központi eseményeként beharangozott fesztivál szeptember 5–8. között zajlik, a hang és szó tematikus évnek megfelelően a rendezvények java része irodalmi, zenei jellegű. A fesztivál programja meglehetősen sűrű, bár nem a mennyiségről, hanem a minőségről szól, és a szervezők igyekeztek úgy beosztani a műsorokat, hogy azok ne fedjék egymást – amit azonban nem tudtak megoldani, hogy nem minden előadás lesz ingyenes.
A zene és irodalom kapcso­lódásáról szóló produkció Grecsó Krisztián és Dés László, illetve Dés András pódiumestje, ugyancsak e két műfaj találkozik Háy János költő és Beck Zoltán rockzenész most készülő, először Sepsiszent­györgyön bemutatandó közös produkciójában. A fesztivál vendége lesz még Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, Karafiáth Orsolya költő (aki mostanság kultúrdémonnak nevezi magát), a kortárs román irodalom legsikeresebb testvérpárosa, Filip és Matei Florian, kikkel Karácsonyi Zsolt, előbbi egyik könyvének fordítója beszélget. És ha már itt lesz a Helikon főszerkesztője, László Noémi költővel és Papp Attila Zsolt szerkesztővel laptalálkozóra is várják a közönséget.
A zenei kínálat leghúzósabb neve kétségkívül Lajkó Félix, aki ezúttal nem csak hegedűn, de első hangszerén, citerán is fog játszani. Alexandru Tomescu hegedűművész Stradivarius készítette hangszeré­vel lép fel. A dzsessz kedvelőit a kritikusok szerint a műfaj jövőjét jelentő lengyel Mikrokolektyw duó szórakoztatja, színesíti a palettát a reggae, hiphop, rock, funk és elekt­ronikus tánczene elemeit egyesítő magyarországi Irie Maffia, illetve az ugyancsak anyaországi The Qualitons soul-beat zenekar.
Némileg kilóg a sorból Frenák Pál társulatának táncszínházi pro­dukciója, de képzőművészeti tárlatokat is kínálnak a szervezők, a Magmában Antik Sándor szobrász, keramikus mutatkozik be, a Teinben a helybeli művészekből – Sipos Gaudi Tünde, Hosszú Zoltán, Nicu Barb, Éltes Barna, Madaras Péter – álló, Lacóka Alkotócsoport, a Lábas Házban Barabás Zsuzsa fotóművész állít ki.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 708
szavazógép
2013-07-27: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Mozgáspark létesült közösségi összefogással

A Háromszéken és országosan is számon tartott kiváló sportembernek és pedagógusnak, Dani Kingának állít emléket az a mozgáspark, melyet csütörtökön avattak Sepsiszentgyörgyön. A  kezdeményező Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) harmincezer lejes befektetést eszközölve ruházta fel új szereppel a Szemerja negyedi Domb utca egyik kihasználatlanul álló övezetét, mely immár közösségi térként szolgálja a városlakókat.
 
2013-07-27: Belföld - :

Hírsaláta

CÉL: A POLITIKAI KLIENTÚRA KIELÉGÍTÉSE. Állampolgár-központú, közérdekű érvek alapján kellene elvégezni a régiósítást, nem a szoclib politikai klientúra  kielégítésére, ahogy most történik – érvelt sajtóértekezletén Dorin Gligor, a DLP Hunyad megyei elnöke a régiós pénz­ügyi igazgatóság Déva és Temesvár közötti vitája kapcsán.