AtlétikaSikeres Szentgyörgy Félmaraton

2013. július 29., hétfő, Sport

Ha július, akkor utcai futóverseny Sepsi­szentgyörgyön, és ez nem volt másképp idén sem, hiszen július 26-án, szombaton a megyeszékhelyi Gáll Lajos Futókör Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalával, továbbá Kovászna Megye Tanácsával és a Kovászna Megyei Ifjúsági és Sportigazgatósággal közösen újból megrendezte a már hagyományos Szentgyörgy Félmaratont.

A viadal tizenegyedik kiírására több mint százötven nevező (74 egyéni versenyző, 17 váltó/51 futó és 31 görkorcsolyás) mellett még részt vett három mozgássérült, és közel száz gyerek jelentkezett a mikromaratonra. A szervezők adatai szerint huszonnégy romániai településről érkeztek szaladók Háromszék fővárosába, a megmérettetést pedig magyarországi, belgiumi, németországi és ausztriai versenyzők tették nemzetközivé.
A félmaratont a görkorisok nyitották meg, majd kevéssel később – hangos visszaszámlálással – rajtoltak a futók is. Előbbiek óriási tempót diktálva, kevesebb mint 45 perc alatt teljesítették a 21 km-es távot, ám volt közöttük olyan is, aki nyugodtan, saját ritmusában másfél óra elteltével haladt át a célvonalon. Izgalmat csak a férfiak nyílt viadala hozott, hiszen az első két helyezettről „szoros” befutó döntött. Az open versenyt 1:19:29 órás idővel a petrozsényi Ács Alexandru nyerte meg, s mindössze 13 mp késéssel a csíkszeredai Ta­kács Szabolcs másodiknak ért célba (1:19:42 óra), míg a harmadik helyen a tordatúri Marius Scarlat és a csíkszeredai Kovács Attila (1:22:10 óra) osztozott. A női mezőny legjobbjának a kincses városbeli Ioana Mica bizonyult (1:35:04), második az Ilfov megyei Ramona Cruceriu (1:49:43 óra), míg harmadik a szentgyörgyi Szabó Irén (1:54:22 óra) volt.
A sepsiszentgyörgyi sportolók a női váltó mellett három korosztályban (férfi 16–19, 60–69 és női 50–59) győzedelmeskedtek, s további három második és két harmadik helyezést zsebeltek be.
A kellemes időben lezajlott Szentgyörgy Félmaraton eredményei:
* egyéni
* óvoda, fiúk: 1. Kasléder Richárd, 2. Buceleanu Roland, 3. Bándi Gergő; lányok: László Boróka, 2. Ábrahám Zsuzsa, 3. Imreh Noémi
*l kisiskolások, fiúk: 1. Berecki Miklós, 2. Hánesz Tamás, 3. Boros Arthur; lányok: 1. Téglás Heléna, 2. Csákány Renáta Rebeka, 3. Kocsis Nóra
* 12–15 év között, fiúk: 1. David Becica (Maroshévíz) 1:44:02 óra
* 16–19 év között, fiúk: 1. Codrea Árpád (Sepsiszentgyörgy) 1:34:34 óra, 2. Mihai Cio­botaru (Sepsiszentgyörgy) 1:37:16 óra, 3. Ioan Ianţa (Maroshévíz) 1:37:19 óra
* 20–29 év között, férfiak: 1. Takács Szabolcs (Csíkszereda) 1:19:42 óra, 2. Dragoş Andrei (Brassó) 1:22:50 óra, 3. Mezei Lóránt (Sepsiszentgyörgy) 1:32:58 óra; nők: 1. Adela Gâscă (Brassó) 1:58:01 óra, 2. Sabina Crăciun (Sepsiszentgyörgy) 2:00:54 óra, 3. Ancu Ágnes (Sepsiszentgyörgy) 2:10:42 óra
* 30–39 év között, férfiak: 1. Marius Scarlat (Tordatúr), Kovács Attila (Csíkszereda) 1:22:10 óra, 3. Cristian Onofrei (Galac) 1:24:30 óra; nők: 1. Ioana Mica (Kolozsvár) 1:35:04 óra, 2. Bogdana Deaconu (Suceava) 1:59:10 óra
* 40–49 év között, férfiak: 1. Ács Alexandru (Petrozsény) 1:19:29 óra, 2. Florin Cristescu (Bukarest) 1: 27:30 óra, 3. Shulee Andres (Németország) 1:53:33 óra; nők: 1. Ramona Cruceriu (Popeşti-Leordeni) 1:49:43 óra, 2. Lunguly Olga (Sepsiszentgyörgy) 2:00:46 óra
* 50–59 év között, férfiak: 1. Zsigmond András (Kolozsvár) 1:26:42 óra, 2. Constantin Liviu Cristea (Brassó) 1:35:42 óra, 3. Kovács Attila (Tusnádfürdő) 1:36:09 óra; nők: 1. Szabó Irén (Sepsiszentgyörgy) 1:54:22 óra
* 60–69 év fölött, férfiak: 1. Augustin Covaciu (Sepsiszentgyörgy) 1:38:49 óra, 2. Benő Zoltán (Csíkszereda) 1:58:45 óra, 3. Ioan Fulica (Brassó) 1:59:02 óra
* 70 esztendő fölött: 1. Ion Burlacu (Jászvásár) 2:25:57 óra
* váltó
* férfi: 1. Brassói Sportlíceum (Dragoş Andrei, Gabriel Boga, Bogdan Câmpean/Brassó) 1:17:06 óra, 2. Bajnokok (Pulugor József, Csutak Tamás, Jakab-Benke Hajnalka/Sepsiszentgyörgy) 1:21:34 óra, 3. Uz Bence (Takács Szabolcs, Bala Zsombor, Orbán József/Csíkszereda) 1:25:00 óra; női: 1. Há­romszék (Lunguly Olga, Maria Bodnaciuc, Pál Erzsébet/Sepsiszentgyörgy) 2:06:17 óra, 2. Genciona (Fodor Emese, Maria Baciu, Fodor Melinda/Csíkszereda) 2:08:20 óra
* görkorcsolya
* kisiskolások: 1. Nagy Julianna (Magyarország)
* 20 év alatt, fiúk: 1. Bogdan Tatulescu, Cristian Popa, Cristian Mocanu és Andrei Parnica (mindannyian Brassóból) 44:09 perc; lányok: 1. Cristina Radu (Brassó) 46:30 perc, 2. Bianca Stănică és Sikó Noémi (mindketten Brassóból) 48:25 perc
* 20 év fölött, férfiak: 1. Ion Oneac (Bukarest) 44:30 perc, 2. Cristian Lazăr (Kolozsvár) 48:20 perc, 3. Túros Endre (Csíkszereda) 51:50 perc; nők: 1. Fekete Szeréna (Szeged) 51:30 perc, 2. Adina Tănase (Piatra Neamţ) 59:07 perc, 3. Pál Katalin (Sepsiszentgyörgy) 1:30:10 óra
* kerekes szék: 1. Ciprian Anton, 2. Marius Mocanu, 3. Forró Gábor.
Az esemény kiemelt támogatói: Ervin Im­pex, Tymbark Maspex Románia, Luci­fer, Arix. Támogatók: Tricomserv, Aluco, Choco Pack, Baumeister, Demeter LKL, Nali-Com, Audit Cont Consulting, Mondo, Ariadne, Bertis, H-Com, Romill, Köntés, Meotis, Kandi, Bon Sweet Bon, Tehno-Star, Humaret Alapítvány, Tein, Don-Don, Tri­bel, Bastion-Cafe.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 721
szavazógép
2013-07-29: Belföld - :

Hírsaláta

ŐK RONTOTTÁK EL. A „dohosan nacionalista” liberálisok okozták a mélypontot? A Frankfurter Allgemeine Zeitung német konzervatív lap a Tusnádfürdőn zajló nyári egyetemmel kapcsolatban közölt cikket szombati számában.
2013-07-29: Sport - :

Kuttlik Rudolf Emléktorna (Labdarúgás)

Nagyajta augusztus 4-én újra megrendezi az immár hagyományos Kuttlik Rudolf Emléktornát. A rendezvényen pályára lépnek Barót, Bölön, Apáca és természetesen Nagyajta öregfiúcsapatai. A kezdést jelentő sípszó 9 órakor hangzik el.