Ezen Tánczos úr, miután megdicsérte, értékelte a kézdivásárhelyi jégkorongot, többek között ezt mondta – idézem Iochom István kolléga tudósításának idevágó részeit: „...A pálya befedése után még jobb eredményeket lehet majd felmutatni. Aztán azt is bejelentette, hogy kérésére ettől a perctől Olosz Gergely képviselő a következő idénytől anyagilag is hozzá fog járulni az U12-es korosztályú csapat fenntartásához...” Olosz Gergely az elmondottakhoz még hozzáfűzte: „a fő cél az, hogy a műjégpálya minél előbb tető alá kerüljön... A pálya befödése teljes mértékben a szaktárca feladata... A minisztérium hatmillió lejt utal át idén a pálya befedésére, ami nem lesz elég a munkálat befejezésére, de a tetőrészt idén már meg lehet építeni, jövő évben pedig újabb minisztériumi támogatással teljesen be lehet majd fejezni.”
Ma, 2013. augusztus 5-én nem kívánjuk kommentálni a fent elhangzottakat, csupáncsak jelezzük, hogy így áll a jégpálya – változatlanul fedetlenül.
2012. július 16-án olvasni lapunkban „Kézdivásárhely új vezetésének terveit. Szerepel abban minden – szoborállítástól el egészen az udvarterek lekövezéséig minden, minden... Csupán a sportlétesítmények hiányoznak. Az egyiket – a futballpálya lelátójához felállított oszlopokat – az »átkos rendszer« hagyta a városra, a másik kettőt – a műjégpályát és az uszodát – a Török-éra (a sportlétesítmények terén oly sokat tett – lásd ezt a csodálatos sportcsarnokot – Török Sándor polgármester időszakára gondolok), mindhármat a Rácz-korszak igyekezett romlásban tartani...”
Úgy tűnik, az immár egy éve „trónon” székelő új vezetés követi a Rácz-korszak példáját.
Nemes álmok fűződtek annak idején ezen létesítmények megszületéséhez. De sajnos, álmok maradtak... Nem vitás, álmodni tudnak politikusaink, de dolgozni az álmok valóra váltásáért – ez nem tartozik erényeik közé. Hej, pedig Kézdivásárhely sporthagyománya, a kézdivásárhelyi emberek sportszeretete megérdemelné ezt a munkát!
Sepsiszentgyörgy sem áll létesítmények terén sokkal előbbre Kézdivásárhelynél. Itt van például a Kisstadion. Tavaly ebből az állásból kezdték meg „az idő vasfoga megmarcangolta” Kisstadion átépítését, azzal a tiszteletre méltó elképzeléssel, hogy végre saját székhelyet biztosítsanak az Iskolás Sportklubnak, aztán egyszer csak leállt az építkezés. Közel egy év eltelte után így fest a Kisstadion. Az az egykori sportlétesítmény, mely mind a teljesítménysport (kézilabda), mind a tömegsport (minifoci) szolgálatában állt játékterével, öltözőivel, mosdóival. Állt... Azt hadd ne soroljuk fel, hogy mi mindenen átment, míg ebbe az állapotába jutott. Sajnos... Szomorú, nagyon szomorú.
A létesítmények sajnos beszélni s így aztán panaszkodni sem tudnak. De a jóérzésű emberek – szülők, sportbarátok... – gyakran felteszik a kérdést: mi lesz ezekkel a sportpályákkal? Mi lesz? Nem tudják az illetékes vezetők, hogy két városunk sportmozgalma, sportélete szebb napokat is megélt, eredményekben gazdag hagyományokra, múltra tekint vissza? Világbaj­nokokat, érmeseket, olimpiai versenyzőket adott a hazai és az egyetemes magyar sportnak. Erről nem szabad megfeledkezni! A szép, eredményes hagyományokat illik – sőt, kötelességünk – ápolni, megerősíteni még jobb eredményekkel. Ezt pedig csak minden igényt kielégítő sportbázishálózattal lehet. És még valami: politikusaink, a sportért felelős vezetőink egy percig se feledjék az örök igazságot: egészséges nemzetnek van csak jövője! S ha netán ez az igazság nem eléggé meggyőző szá­mukra, álljon itt a latinok megfogalmazta aranymondás: mens sana in corpore sano, magyarul: ép testben ép lélek.
Mind a test, mind a lélek számára nélkülözhetetlen a testedzés és a sport. Ehhez pedig megfelelő létesítmények kellenek.