Magyarország a Valutaalaptól való függetlenedés útját választotta, Románia marad az IMF alárendeltje. Mindkét ország vezetői arra hivatkoznak, hogy ily módon javul külföldi megítélésük, megalapozzák fellendülésüket. Két ellentétes út, s hogy melyik lesz sikeres, az még a jövő zenéje.
Valahogy mégis biztatóbbnak tűnik Orbán Viktor döntése: idő előtt visszafizetni az előző kormány által felvett hitel maradékát, s nem engedni a Valutaalap zsarolásának, a népnyúzó, mindent kiárusító, bankokat és nagy cégeket támogató politikájának – hanem megpróbálni növekvő pályára helyezni a gazdaságot oly módon, hogy annak ne csak a világot uraló multik, de az emberek is haszonélvezői legyenek. Victor Pontáék azonban más utat választottak, a biztonságosabbnak tűnőt. Sok ötlettel eddig sem rukkoltak elő, kampányígéreteik rég a semmibe vesztek, kényelmesebbnek látszik hát követni a nagy nemzetközi pénzügyérek ajánlásait, s majd lesz valahogy...
Semmit sem hallani arról, mi lett a legutóbbi elővigyázatossági hitellel, bár annak idején azt ígérték, csak szükség esetén hívják le, minden bizonnyal eltűnt valahol az országos büdzsé feneketlen zsákjában. A mostani kölcsön elnevezése is hasonló, s vélhetően sorsa sem lesz más, ám egyelőre alig tudni valamit arról, milyen árat fizetünk majd érte. A miniszterelnök szeptemberig titkosította a szerződést, a jól értesült bukaresti sajtó pedig rebesgeti: az ötmilliárd euró zálogai újabb adóemelések, megvonások, az egészségügy „reformja” (egy végletekig kiszipolyozott rendszerről akarnak még néhány rend bőrt lenyúzni).
Magyarország csökkentette a rezsit, Romániában már biztos: félévente 5–10 százalékkal nő a gáz és villanyáram ára. Orbán Viktorék munkahelyeket teremtenek, közmunkát vezetnek be, Victor Pontáék továbbra is a támogatási rendszer kiterjesztésével, a semmiért adott pénzzel próbálják biztosítani a legszegényebbek napi betevőjét. Magyarországon a dohánykereskedelmet korlátozták, nálunk csökkentik ugyan a kenyér áfáját, de olyan eszement ötletekkel akarják kifehéríteni a pékek, kereskedők munkáját, hogy az ember nem hisz a fülének: szeptembertől nem árusíthatnak kenyeret a falusi boltokban, kisebb üzletekben, csak speciális helyeken vásárolhatjuk meg mindennapi betevőnket, illetve a nagyobb üzletekben, ha biztosítani tudják a külön erre berendezett sarkot, saját pénztárgéppel. A dohányzásról le lehet mondani, de a kenyérről?
Egymással ellentétes módon próbál kikecmeregni a válságból Magyarország és Románia. Az anyaország esetében felcsillanni látszik az esély, ha a világgazdaságban nem történik valami mindent felforgató esemény, eredményes lehet politikájuk. Románia azonban marad az IMF vazallusa, s ha már a hetedik rend bőrt is lenyúzta rólunk, polgárairól, nem lesz más reményünk: várjuk a csodát.