Néhány évvel később, húsvét előtti találkozásunkkor magabiztosan siklott a kezében a kandér, folyt a forró viasz a készülő húsvéti tojásra. A veszett utas mintát írta, amely az árapataki hagyomány szerint a családi összetartás fontos szimbóluma. „A férjem halála óta valahogy csak ezt a mintát tudom írni – mondta. – Olyan a lelkem, mint a veszett út, keresi a helyét.” Égszínkék, nyílt tekintete elborult kissé, és míg könnyeivel küszködött, arra gondoltam, hogy a veszett utas minta a lélek túlvilágon való céltalan bolyongását gátolja meg a kutatók szerint.
Lőrinczi Etelka lelke nem fog céltalanul bolyongani a túlvilágon. Nem csupán a minta miatt, de azért sem, mert földi létében sem veszett úton járt. Gyermekkorában első horgolt mintadarabját nagymamája patakvízbe engedte, hogy úgy tudjon majd kézimunkázni, mint a vízfolyás. Hatott a mágia. Varázslatos mintavilág bújt elő a fonott keresztszemeiből: kétszáz mintadarabot meghaladó hatalmas gyűjteménye, árapataki hagyományokból inspirálódó tervei, Isten házát és ember hajlékát ékítő kézimunkái a párizsi világkiállítást nyert árapataki varrottast mentették át az utókorra. Közel harmincöt éves árapataki oktatói tevékenysége és nyugdíjasélete konok csata volt: harc a magyar szóért, a tudás megszerzéséért és átadásáért, az árapataki szálánvarrott hímzés, szőttes és rojtkötés, az archaikus festési módok, szokások és szokatlan érdekességek áthagyományozásáért. Tanulmá­nyai, cikkei, Fejezetek Árapatak népi életéből címmel megjelent könyve és kiadást még meg nem ért hatalmas árapataki mintagyűjteménye, tanítványai rejtett vagy feltörő tudása a megvívott csata próbára tevő erejéről tanúskodik.
„Béke lesz az igaz harcból:
de a béke tovább harcol.
Új csata, más kard, új tábor,
új csillagban győztes sátor.”
(Babits Mihály)
Isten nyugtasson, Lőrinczi Etelka!
                                                                                                                Szőcsné Gazda Enikő