A többi román politikus után Băsescu is újólag eldalolta, hogy aszongya, Székelyföld régió: sej de nem is volt, nem is lesz a sifonérba. Szó sem lehet arról, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egy régi jó régiót alkosson.
És az is érdekes, hogy egy régebbi nótát mintha mindenki elfelejtett volna. Amit területi újrafelosztásunkkal kapcsolatban mondott volt – például 2011. június 21-én –, miszerint a legtöbb engedmény, amit meg lehet adni a magyaroknak, hogy a nagy régiók mellett megmarad a két megye, Kovászna és Hargita külön-külön. Azóta tovább fejlődtünk, mert látom, még ez sem megengedett. Némi régi lemezt is újból feltett: olyan autonómiánk lesz, mint Caracalon meg Konstancán. Viszont nem lehet tudni, ők kérni fogják-e, mint mi, hogy azokban a megyékben is hivatalos legyen a magyar nyelv, amit mi akarunk.
Tiszta szerencse, hogy nálunk a nemzetiségi kérdést mindig az európai normákon felül oldották meg. A szászokat, svábokat és a zsidókat jó pénzért sikeresen eladták. Az ő nemzetiségi problémáik vélük együtt eltűntek. Sajnos, az eredeti román demokráciába való átmenet után sem verték le a határt az elmentek, hogy visszatérve élvezzék szabadságunk újabb előnyeit.
Az említett emberkereskedelem mindenkinek jó volt. Románia pénzt kapott, és megszabadult az idegen elemektől. A kivándorlók megszabadultak Romániától. Sajnos mi, magyarok nem voltunk, és nem vagyunk ilyen kapósak. A Gyurcsány-kormány még az ingyen állampolgárságot is sajnálta tőlünk. Magyarország most éppen az adósságát akarja csökkenteni, visszaadja a kölcsönt a Valutaalapnak. Amúgy is, ahogy ismerjük az IMF-et, azok sem adnának arra pénzt, hogy minket hitelből kivásároljanak. Ennek ellenére egyre kevesebb romániai magyarnak lesznek nemzetiségi gondjai, mert egyre kevesebben vagyunk. Viszont ezek aztán fenékig kiélvezhetik az irántunk megnyilvánuló szimpátia áldásait.
Annak is örülhetünk, hogy nemsokára egy még nagyobb és erősebb országban lakhatunk boldogan, ha már eddig is nem laktunk volna jól. Băsescu elnöktől, amikor nemrég a Moldovai Köztársaságban járt, megkérdezte egy hölgy: mikor egyesül Moldova Romániával? Az elnök a bibliai mondással válaszolt: Kérjétek, és (meg)adatik. Ennyi az egész! Így Moldovának nem kell tíz, tizenkét esztendőig az unió kerítése mellett állingálnia, hanem bevisszük őket félkézzel a tejjel-mézzel folyó unióba. Micsoda öröm lesz a gagauzoknak, amikor elfújják nekik is azt a nótát, hogy márpedig olyan, hogy autonómia, Romániában nincs, és megszüntetik 1994-ben elnyert önállóságukat. Ha megtörténik az újabb egyesülés, mindenki nagy örömére ott is egy nyelv marad hivatalos: a román. A többit akár el is felejthetik.
Külön öröm a Transznisztriában élő orosz (30,3 százalék), ukrán (28,8) és bolgár, valamint gagauz (2–2 százalék) lakosságnak, ha majd hozzánk csapják őket, mert akkor olyan nagyszerű jogaik lesznek nekik is, mint most itt nekünk. Bár felvetődött az is, ha csak ennyi lenne az ára a nagy egyesülésnek, akkor lemondanánk Transznisztria Romániához csatolásáról. A román vezetők állítólag hajlanának erre. Hivatkozhatnak például arra: ők sosem kérték, hogy Nagy-Romániához tartozzanak a Dnyeszteren túli területek, hanem mindig csak a Dnyesztertől a Tiszáig terjedő Nagy-Romániát akarták létrehozni. Természetesen kérhetnék, ha lemondanak Transznisztriáról, kárpótlásul Magyarország Tiszától erre eső területeit Romániához csatolják. Kérhetnek bármit. Csak nekünk kuss.
Kuti János
