A vita elsősorban a magyarországi politikusok között bontakozott ki, hi­szen a Fidesz–KDNP-kormány nemzet­politikai tevékenységének kormánypárti és ellenzéki megítélése meglehetősen eltér egymástól, még akkor is, ha mindkét szervezet jobboldali, de az EMNP vezetője is többször vívott szócsatát Szávay Istvánnal. Abban mindhárman megegyeztek, hogy jelentős változás állt be a nemzetpolitikában az elmúlt három esztendőben, Kőszegi Zoltán szerint a rendszerváltás óta egyetlen kormány sem tett annyit a nemzetért, mint a jelenlegi, miközben az ország gazdasági zuhanását is meg kellett állítani, meg kellett vívni a „brüsszeli csatákat”, de azt is elismerte, hogy minden területen tovább kell lépni, „tartalommal kell megtölteni a nemzeti összefogást”.
Szávay István előadásában – miközben elismerte a nemzetpolitikai lépések szükségszerűségét – leszögezte, a Jobbik azt a politikát folytatta, amit választási programjában ígért, ezzel szemben a Fidesz nem a felmutatott tevékenységre kapott kétharmados felhatalmazást. A Jobbik rendkívül elégedetlen a külhoni magyarokra vonatkozó törvények vég­rehajtásával (miért az ukrán maffia tagjai kapják könnyen az állampolgárságot, a becsületes magyar emberek pedig csak titkolva tehetik ezt Ukrajnában, akár­csak Szlovákiában?), a támogatáspolitikával (miért csak az állami költségvetés egy ezreléke, 14 milliárd forint jut erre?), de legfőképpen a magyar diplo­mácia tevékenységével (nem prioritása a nemzeti ügy, Magyarország EU-elnöksége alatt csak egy romastratégiát tudott kiizzadni, fontosabb a jószomszédi viszony, mint a magyar érdek stb.). Szávay sokkal egyértelműbb kiállást vár a magyar kormánytól az autonómia támogatását illetően (amit a kül­honi magyar közösségek akarnak, azt kell támogatni). Ugyanakkor nehezményezte, hogy a Trianoni diktátum alá­írásának évfordulójára időzített Nemzeti Összetatozás Napja ünneppé tette a magyarság történelmének egyik leggyá­szosabb eseményét. „Nem lehet arra gon­dolni, hogy összetartozunk, amikor nyolc felé vagyunk szakítva” – fogalma­zott Szávay, aki szerint a Nemzeti Össze­tartozás Rendszere (mint ahogy az új alaptörvény) valójában a Fidesz autoriter viselkedésének, kétharmados diktatúrájának a megnyilvánulása, széles körű nemzeti összefogásról szó sincs.
Kőszegi reagálásában kifejtette: Euró­pa nem érti panaszkodó magatartásun­kat, az Összetartozás Napjával épp az erős nemzetet kívánják felmutatni.
Toró T. Tibor szerint a határon túli magyarok szavazati lehetősége erősíti az integrációt, a külhoni magyar állampolgárok pedig ezáltal a nemzetpolitika alakítói lehetnek, annak ellenére, hogy csak két-három mandátumról dönthetnek. A Székely Nemzeti Ta­nács javaslatát, hogy külön egyéni választókerületeket hozzanak létre a külhoniaknak, a Székelyföld pedig önálló választókerület legyen, az autonómiatörekvések szempontjából is jó megoldásnak nevezte. „Fontos, a Székely­földet minél többször, valósan és szimbolikusan is kirajzolni” – szögezte le.
Toró és Szávay között szóváltás ala­kult ki, amikor előbbi azt állította, hogy Szávay István parlamenti interpellációiban a magyar kormány részé­ről a Néppártnak juttatott összegekről ér­deklődött és az RMDSZ-nek való juttatásokat kért. Toró szerint a Néppárt és az ahhoz közeli struktúrák azért kapnak a magyar kormánytól több pénzt, mint az RMDSZ, mert Budapest megpróbál „igazságot tenni, kompenzálni”, hiszen az RMDSZ a romániai magyar közösségnek járó négymillió eurós támogatást rendeltetésével ellentétesen „klientúraépítésre” használja fel. Vála­szában Szávay István az állítást hazugságnak nevezte, de elismerte, hogy a határon túli pártoknak juttatott támogatások rendszerét parlamenti felszólalásaiban kritizálta.