A zágoni piacra kora reggel érkeznek a vásárosok. Sátraik szinte körbeveszik a központi parkot, aki szerencsés, a református templom melletti gesztenyefák alatt kap hűvösebb helyet. Felsorolni is nehéz, mennyi mindent raknak asztalaikra: ruhát, cipőt, játékot, háztartásban, gazdaságban szükséges apróságokat, biciklit, alkatrészeket, szerszámokat s még ezernyi dolgot kínálnak. Alkudni is lehet az árura, aki jól sáfárkodik, a harminclejes nadrág árát könnyen leveri tizenötre. Nem hiányzik a piacról a zöldség sem. Olcsóbb, mint Sepsiszentgyörgyön, s el sem kell utazni, ha eltenni való uborkát, befőzésre paradicsomot akar vásárolni az ember. Lehet venni túrót, sajtot, az árusoknak kialakult már a kuncsaftkörük, szinte minden héten ugyanazok vásárolnak tőlük.
A hétfői piac egyben ószer is – külföldről behozott használt, sokszor már használhatatlan kütyük, ruhaneműk, cipők között lehet válogatni aprópénzért. Kicsit távolabb, a gabonapiacon is mozgolódnak: termelő kevés, inkább bellérek kínálják a búzát, kukoricát, disznónak való korpát.
A patikák forgalma is megnő a hét első napján. Rövid ideje két gyógyszertár működik a faluban, mindkettő próbál minél több vevőt „megfogni”, a legnagyobb előny, hogy a verseny miatt egyik patika szombaton is nyitva tart.
Amilyen hirtelen összeállt a piac reggel, ugyanolyan gyorsan oszlik fel, mihelyt delet üt a református templom közismert órája. A száj­hagyomány szerint történt egykor, hogy a zágoniak a szomszédos községekből piacolni ide járó árusok segítségét kérték a toronyóra felszereléséhez. Mivel az idegenek nem akartak kötélnek állni, a zágoniak vásároltak egyet, de gondjuk volt, hogy annak járását avatatlan ember meg ne érthesse. Arra kérték az órásmestert, hogy a zágoni toronyórán a kicsi mutató jelezze a perceket, a nagy pedig az órát. A torony­óra azóta is így működik, a piacolók már ismerik a „cselt”, de az autóbuszokkal érkező turisták sokszor értetlenül nézik a számukra értelmetlenül járó időmérőt.