A megye történetében egyetlen község, Zágon az, mely két III. ligás csapattal rendelkezik. Nos, a község elöljárói (élükön a polgármesterrel, Kis Józseffel) és sportvezetői (élükön Kelemen Ferenccel) igyekeztek méltó módon jelezni elégedettségüket, amikor ünnepélyes keretek között mutatták be a községközpont együttesét, a Zágoni FC-t.
Na de erről bővebben hétfői számunkban írunk. Most maradjunk azzal, hogy a bemutatóra rangos partnert hívtak meg: a Marosvásárhelyi ASA II. ligás együttesét, Bölöni, Kanyaró, Hajnal... egykori csapatának jogutódát. A kilencvenperces találkozó a vendégcsapat háromgólos győzelmével ért véget: Zágoni FC–ASA 0–3 (0–1). Messzemenő következtetést levonni nem szabad. Ma ennyivel jobb volt a Maros-parti együttes. Viszont sokat kell még dolgoznia mindkét csapatnak, ha meg akar felelni az elvárásoknak. Jó munkát, Zágoni FC! (á)
Üléseznek a megfigyelők
A megyei labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottsága ezúton értesíti a megfigyelőket: augusztus 22-én 17 órától a bajnoki rajtot megelőző technikai ülésre kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Babeş–Bolyai Tudományegyetem épületében (a városi stadion mellett). Ne hagyják ki azok, akik megfigyelőként akarják segíteni megyei labdarúgósportunkat. (-s)
A rangadók hétvégéje
A román I. ligás pontvadászat 5. fordulójának legérdekesebb mérkőzése várhatóan a Steaua–Kolozsvár lesz, amelyet ma este fél tíztől közvetít a DigiSport 1. Igazi focicsemegének ígérkezik a Pandurii–Astra találkozó is, ugyanis a bajnokság két Európa-ligás csapata küzd meg egymással. A Galaci Oţelul–Brassói FC, az ACS Poli–FC Botoşani és a Brassói Corona–Dinamo találkozó tegnap lapzárta után ért véget. A további meccsek: ma Astra–Pandurii (19 óra, DigiSport 1), Petrolul–Ceahlăul (19.30 óra, Dolce Sport 1), Steaua–Kolozsvári CFR (21.30 óra, DigiSport 1); vasárnap Konstanca–Gázmetán (18 óra, DigiSport 1); hétfőn Kolozsvári U–Concordia Chiajna (19 óra, DigiSport 1), FC Vaslui–Săgeata Năvodari (21.30 óra, DigiSport).
Magyarországon ma rendezik a Ferencváros–MTK Budapest örökrangadót a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójában. A két patinás budapesti együttes ellenkező előjelekkel várja a Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő összecsapást, ugyanis a zöld-fehérek múlt héten 2–1-es győzelmet arattak a címvédő Győr vendégeként, míg a kék-fehérek váratlan vereséget szenvedtek hazai környezetben az addig nyeretlen Szombathelytől. A Kaposvár–Újpest FC összecsapás tegnap lapzárta után ért véget. A játékhétvége további mérkőzései: ma Diósgyőr–Kecskemét, Mezőkövesd–Lombard Pápa, Pécs–Győri ETO, Ferencváros–MTK Budapest (22 óra, M2); vasárnap Budapest Honvéd–Puskás Akadémia (17.20 óra, M1), Videoton–Paks, Szombathely–Debrecen. (t)