Mi, hol, mikor?

2013. augusztus 20., kedd, Mi, hol, mikor?

Szent István-napi ünnepségek
A perkői Szent István-búcsú a Kézdiszentlélek központ­jában levő Szent István-szobornál ma 10 órakor kezdődik.

A körmenet 10.30 órakor indul a Perkőre. Az ünnepi szentmise a környékbeli papság részvételével 12 órakor kezdődik a kápolna mögötti szabadtéri oltárnál. 15.30 órától a perkői kőszínpadon fellépnek a tánccsoportok. Az egész napos ünnepség 20 órakor Dancs Annamari, a Budapesti Operettszín­ház művésze és a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar operett-, musical- és filmsláger-előadásával zárul.
Sepsiszentgyörgyön a belvárosi Szent József-templomban ma a 18 órakor kezdődő szentmise után, 19 órától tartanak ünnepséget a templom előtti Szent István-szobornál (idén jubileumi ünnep is, a nagy szent és honalapító halálának és temetésének 975. évfordulója); utána kerül sor az új kenyér, a nemzet kenyerének megáldására és szétosztására. Kérik az ünneplőket, a hála és a tisztelet jeléül helyezzenek el egy szál virágot a szobor talapzatánál. Az ünnepi szentmisét és az azt követő megemlékezést egyenes adásban közvetítik a Szentjozsef.katolikussepsi.ro honlapon.
Mikóújfaluban ma 17 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, szentbeszédet mond Márkus András őrkői plébános.

Mozgásszínház Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi Lábas Házban, a Képzőművészek Szövetségének kiállítótermében ma 21 órától bemutatják a Haute Cuisine mozgásszínházat. Szereplők: Veres Nagy Attila, Fatma Mohamed és Elena Popa, a szövegeket Alexandra Felseghi és Mircea Laslo írta. Díszlettervezés: Cristina Milea, zene: Codin Orăşeanu. Videó: Dream of Birth, Creation of life, videohang: Dragoş Mărgineanu, rendező: Şpraiţ Egyesület. A belépés ingyenes, a helyek száma korlátozott, helyfoglalás a 0721 130 725-ös vagy 0753 707 206-os telefonon 14–18 óráig.

Filmvetítés
A sepsiszentgyörgyi Er­zsébet parkban holnap 21 órától az Esküvő után című svéd–dán filmdrámát vetítik, amelyet 2007-ben a legjobb idegen nyelvű film Oscarjára jelöltek. Susanne Bier filmjét az európai filmeket forgalmazó Clorofilm Kft. támogatásával, a Huszárik Film­klub (Kónya Ádám Mű­velődési Ház) és a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egye­sület szervezésében vetítik a Sepsiszentgyörgy, Székely­föld kulturális fővárosa program keretében.

Szabadtéri zenés rendezvény
Sepsiszentgyörgyön a Tein Teaház előtt ma 16 órakor kezdődik a Tein Syndrome Summer Edition szabadtéri zenés rendezvény, ahol vízzel teli medencével várják az érdeklődőket. A jó hangulatot a Tone Troopers (Slowmotion, Beast Grid), este pedig VJ Ba’al Khan biztosítja. A szervezők ké­rik a résztvevőket, vigyenek magukkal fürdőruhát.

Buddhista kurzus
A Romániai Gyémánt Út Buddhista Közösség augusztus 23–26. között szervezi meg idei kurzusát a  Zágon község határában található elvonulási központjában, ahol a tibeti buddhizmus karma kagyü iskolájának legmagasabb szintű tanításait hallgathatják a 3. Karmapa (Randgzsung Dordzse) Mahamudra magyarázata alapján. A háromnapos rendezvényre több száz hazai és főleg külföldi érdeklődőt várnak. Buddha tanításait Ole Nydahl láma tolmácsolásában hallhatják a jelenlevők. A rendezvényről bővebb információk a www.budism.org honlapon találhatók.

Heti mentő
Augusztus 12–18. között a Kovászna Megyei Men­tőszolgálat 366 hívást ka­pott, és ugyanennyi esethez szálltak ki a mentők. A hí­vások 36 százaléka nagyfokú sürgősség (agyvérzés, szívinfarktus, autóbaleset, kómás állapot, szülés), 64 százaléka kisebb fokú sürgősség, mely nem veszélyezteti közvetlenül a beteg életét (hasi görcsök, epe- és vesegörcsök, diabéteszroham, kisebb traumák, esés okozta törések). A 366 esetből 218-at a sepsiszentgyörgyi állomás látott el.

Röviden
Mozgásművészet.
A sep­siszentgyörgyi Live-Art Ala­pítvány Olt utca 1. szám alatti Táncstúdiójában ma 17 órától ovitánc: táncgimnasztika óvodásoknak, kisiskolásoknak, 19 órától body-art – alakformáló mozgásforma hölgyeknek. Tele­fon: 0722 233 774.
Torna. Az Ida Aerobic mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 19 órától stepaerobik. Telefon: 0722 243 234.
Szorgos kezek. A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia könyvtárában a Kol­ping családhoz tartozó Szorgos kezek kézimunkakörben ma 17–19 óráig kézműves- és népművészeti tevékenységekre várják az érdeklődőket. Telefon: 0727 273 056.
Támogatócsoport. Szen­vedélybetegeket és hozzátartozóikat várják minden kedden 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református egyházközség könyvtártermében. A teljes diszkréció garantált. Érdeklődni és jelentkezni a szemerjai lelkészi hivatal­nál munkanapokon délelőtt vagy a 0757 489 778-as és 0757 352 541-es telefonon.
Áramszünet. Málnáson mától péntekig, naponta 9–15 óráig, Árkoson holnap 9–15 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
Elzárják az ivóvizet Sepsiszentgyörgyön ma 8–20 óráig a Kossuth Lajos, Martinovics Ignác és Kőrösi Csoma Sándor utcában.
Hulladékbegyűjtő karaván. Az újrahasznosítható hulladékokat begyűjtő karaván a héten a következő településeken áll meg: ma és holnap Uzon, Maksa, csütörtökön Vesszőstelep, Sep­simagyarós, Sepsibe­senyő, pénteken Bikfalva, Dálnok.
Ügyeletes gyógyszertár. Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Bánki Donát utcai Catena (0367 804 709), Kéz­di­vásárhelyen a Szent Anna (0267 360 017) patika tel­je­sít éjszakai szolgálatot. Csak a sürgősségi re­cepteket ad­ják ki!
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 682
szavazógép
2013-08-20: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Részvétnyilvánítás
A Mikes Kelemen El­m­életi Líceum munkaközössége őszinte részvétét fejezi ki Jancsó Árpád kollégának édesanyja elvesztése miatt érzett fájdalmában.
du.
2013-08-20: Világfigyelő - :

Szent István nélkül nem lehetnénk itt

Orbán Viktor magyar kormányfő szerint Szent István király tettei nélkül ma aligha beszélhetnénk önálló magyar nemzetről, hiszen első országvezetőnk nagyszerű államférfiként túllépett az ország mindennapi kormányzásához szükséges küzdelmeken, taktikákon, és az emberek összekapcsolásával egyben tartotta a magyar nemzetet.